2018-10-03

Kísérlet a potenciális “kisnyugdíjas” lét leépítésére az Idősek Világnapja alkalmából

Október elseje az Idősek Világnapja. Ma Magyarországon az időskor sokszor együtt jár egy testi és lelki leépüléssel, ami a biológiai törvényszerűségeken kívül az anyagi bizonytalanságból is fakadhat.  A létbiztonság megteremtéséről és a nyugdíjba vonulás részleteiről kérdeztem Dr. Szabóné Bánkuti Katalin visszavonult pedagógust. Gyakorlati tanácsok és példamutatás következik a potenciális “kisnyugdíjas” utánpótlás leépítése céljából.   A 21. századra a nyugati társadalmakban az idős emberek háttérbe szorultak, kikerültek a (fogyasztói) társadalom látóköréből. Ellenben a gyerekek, természetesen a szüleiken keresztül, óriási potenciált jelentenek a gyártócégeknek. A tinédzserek egészen 30 éves korig a média és a divatipar fókuszában vannak. A biztos egzisztenciájú és jó jövedelemmel […]
2018-09-13

KATA, avagy egy könnyített adózási forma árnyoldalai

; A Kisadózó vállalkozások tételes adójának (ismertebb nevén KATA) kihasználása sok kisvállalkozó számára létszükség, a versenyképességük megőrzésének alapja. Tervezhetőbb, átláthatóbb és kevesebb teherrel, adminisztrációval jár ez az adózási forma. Az államnak is megéri, hiszen fehéríti a gazdaságot, következésképpen mindenki nyer. De mi történik akkor, ha 5-10-20 év múlva ez a kisadózó elmegy nyugdíjba? Egy nő a Nők 40 programmal, egyáltalán el tud korábban menni nyugdíjba? Gondtalan pihenéssel fogja tölteni időskorát, vagy dolgozni fog és a túlélésre játszik? A KATA-ról és a KATA-s kisvállalkozók nyugdíjszámításáról kérdeztem Villányi Ajándékot, aki mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, társadalombiztosítási szakelőadó és okleveles adószakértő.   Mi az a […]
2018-05-03

Magyarok a kiszolgáltatottság árnyékában

A magyar lakosság nagy része halmozottan kiszolgáltatott. Függenek az államtól, a munkahelyüktől, a piaci tendenciáktól a pénzintézetektől. Harminc évvel ezelőtt mindez egy fennhatóság, a gondoskodó állam alá tartozott, majd jött a rendszerváltás, amivel a függés nem szűnt meg, csak szétosztódott. A politikai, gazdasági rendszer leváltásához csak pár év kellett, de az emberek függetlenedéséhez még harminc év sem volt elegendő. A magyarok többségénél az önrendelkezés szabadsága nem járt együtt az öngondoskodással, így náluk ez a jog valójában nem vált gyakorlattá. A magyar társadalomra régóta jellemző, hogy alacsony szinten van a megtakarítási hajlandóság, miközben a fogyasztás és a nettó átlagjövedelem brutális mértékben növekszik. […]
2017-09-25

Nők a teljes anyagi összeomlás szélén

Főhősnőnk a Győrben élő, 30 éves irodavezető Éva, aki épp most készül az esküvőjére, és a családalapításra. Élettel teli, mosolygós hölgy, aki imádja a munkáját, és a leendő férjét. Még nem is sejti, hogy milyen jövő vár rá, ha a statisztikákat nézzük. Minden jel szerint, az időskori elszegényedésre jóval nagyobb esélye van, mint Gábornak, csak azért, mert NŐ. Szörnyű, hogy a cigarettás dobozokra írt elrettentő szövegek, a rák növekvő esélyéről, a KSH számai között köszönt vissza ránk. Az esküvőn, a hozzátartozók és a barátok, egy kiegyensúlyozott, örömökkel teli életet, sok gyermeket, felhőtlen boldogságot kívánnak Évának és Gábornak. Be is fejeződhetne […]
2017-02-24

Önkéntes nyugdíjpénztár versus Nyugdíjbiztosítás, azaz tények, érvek, ellenérvek (2. rész)

Az előző rész tartalmából: Az önkéntes nyugdíjpénztárak korábbi térnyerése megtörni látszik. A cégek által (adóoptimalizálás céllal) béren kívüli juttatásként (cafeteria) adott pénztárak terjedése gyors volt. A 2017-es cafeteria szabályok változásai viszont nem voltak kedvezőek. Magánszemélyként természetesen lehet tovább fizetni, de a cégek szépen lassan (vagy nagyon is hirtelen) kivezetik ezt az elemet. Az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíjbiztosítások összehasonlítására érveket és ellenérveket vonultatok fel és vizsgálom, hogy kinek melyik éri meg.   Önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP): Érvek: adókedvezmény igényelhető, melynek mértéke a befizetés 20%-a, de maximum 150.000,-Ft 10 év után kamatadó mentes cafeteria elemként választható, igaz nem javasolt pénztárak között átlépésre van lehetőség relatív alacsony szintű költségek alacsony havi […]
2017-02-24

Önkéntes nyugdíjpénztár versus Nyugdíjbiztosítás, azaz szakszerű vélemény az élveboncolás terhe mellett

Tények, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) interaktív korfája alapján (amit tanulmányozva videót is készítettem): 1956-ban 210.126 egyéves gyermekre 64.722 fő 65 éves jutott. 2016-ban 93.268 egyévesre 129.583 fő 65 éves, ami a gyermekek esetében 56%-os esés, az időseknél duplázást jelent. Megfordultak az arányok, és folyamatosan növekszik az inaktívak száma. A 90 évnél idősebb réteget vizsgálva, 1956-ban 4.456 főt számlált ez a korosztály, 2016-ban 56.521-et. Ez közel tizenháromszoros növekedés. Ez természetesen rendkívül pozitív adat, csak a nyugdíjrendszerre van negatív hatása. Az előrejezéseket figyelembe véve, a “katasztrofális” fejlődés által, a jelenlegi szám a négy és félszeresére (becslések szerint 2046-ra 250.727 fő) növekszik. […]
2017-02-16

Drága édesanyám, miért vagy ilyen drága?

“Nyugdíjkatasztrófa, Kilátástalan nyugdíjas évek, Kettészakadt társadalom, avagy a nyugdíjasok hamarosan a társadalom perifériájára szorulnak”. Naponta jelennek meg ehhez hasonló címszavakkal szakértői cikkek a médiában. Eközben a másik oldalon olyan intézkedések állnak, mint a nyugdíjasok Erzsébet-utalványa, vagy az extra nyugdíjemeléseknek köszönhetően visszatérő “13. havi nyugdíj”. Pénzügyi szakértők a tényszerű számokra és tendenciákra hivatkozva ijesztegetnek, miközben a politikai érdekek leginkább a nyugdíjpénzek osztogatását vetítik előre. Egyszerű stratégia, hiszen a korfa változásával a nyugdíjasok száma, így a meggyőzhető szavazótábor is növekszik. Megértem az embereket, akik zavartan figyelik az eseményeket, és tanácstalanok. Hozzájuk hasonlóan, én is folyamatosan keresem a választ, hiszen mindez rólam, és a szeretteimről is szól. A szüleimről, az életem párjáról, […]
2017-02-08

Ingyenpénz az államtól. Ön kihasználja?

Hihetetlen, hogy az emberek mennyire könnyelműek, és ugyanakkor mégis mennyire fukarok tudnak lenni. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy a könnyelműség sokszor a lustaságnak köszönhető, ezzel szemben a fukarság végeredménye sokszor egy pénzügyi katasztrófa. Sok adókedvezmény, állami támogatás kihasználásához cselekvés és tudatosság szükséges. Ez teremtheti meg a fedezetet a gyermekek tanitattására vagy az időskori öngondoskodásra. Ha az emberek csak a szerencsében bíznak, és nem jön be a számításuk, akkor a kilátástalanság eluralkodik rajtuk. Jön a kétségbeesett kapkodás, aminek sokszor anyagi csőd a vége. Sok hasonló folyamatot láttam már, és nap, mint nap harcolok ellene. Ez egy harc a fásultsággal, a pesszimizmussal, a rövidlátással, a szervezetlenséggel. Nem tisztem ítélkezni, nekem segítenem kell, de […]
2016-09-07

Mi az, amit a nyugdíjról tudsz? A legtöbb magyar olyan, mint egy strucc.

Az elmúlt hetek híradásaiból: “Nyugdíj: tízből nyolc magyar még mindig azt hiszi, elég kivárnia” “Nyugdíj: már 70 éves korhatárról suttognak” “Két abra arról, hogy mit okoz a nyugdíjkorhatár-emelés Magyarországon” “Nyugdíj: nem Magyarországon a legrosszabb megöregedni” “Tényleg új Vaslady: Kőkemény bevándorlási törvény készül” Az elmúlt három hétben egy küldetést teljesítettem. Gluténérzékenység miatt nehéz helyzetbe került családoknak segítettem, hogy ki tudjanak használni minden adókedvezményt, amire lehetőségük van. Ezzel több százezer forinttal növeltük meg az éves költségvetésüket. Természetes, hogy kikerült a fókuszból a nyugdíjkérdés, hiszen itt egy hosszabb távú projektről beszélünk. Megdöbbentem, mikor olvastam a legfrisebb híreket, és sokkolt az a kép, ami […]
2016-06-28

BREXIT a nyugdíjasoknak EXIT, avagy hogyan távozik angolosan a pénzed

Történelmi események egész sora történt a múlt héten. Magyarok sikeres nemzetközi sportszereplései, amely büszkeséggel töltött el. Sportolóink fantasztikus eredményeket értek el több sportágban, szerte a világban. A brit népszavazás, ahol európai uniós állampolgárként büszkeség helyett csalódottság uralkodott el rajtam és döbbenten vettem tudomásul, hogy a britek ki akarnak lépni az EU-ból. A sportolóinknak szívből gratulálok, mert óriási teljesítmény volt, és olyan hihetetlen összetartásra volt példa az elmúlt hetekben, aminek nem szabad megszakadnia. Az élet sok területén tudunk profitálni ebből a nemzeti egységből. A népszavazás pont ellenkezőleg, inkább a széthúzásról, a bomlasztásról szólt. A BREXIT néven elhíresült szavazás nem csak abból […]