Nyugdíjkatasztrófa: Mi az állam krízisterve?

Szakértők között nincs vita abban, hogy Európa, így Magyarország is nyugdíjkatasztrófa felé közeledik. Születtek forgatókönyvek az össztársadalmi krízis megelőzésére, viszont ezek rendszerint, az évek múlásával, újragondolásra kerülnek. A jelenlegi magyar megoldókulcs kissé ellentmondásos, de a legújabb elemekkel, a szülőtartással és a nyugdíjkötvénnyel, a fő irány kezd körvonalazódni. Talán a cél egy államtól független, de általa támogatott és jogszabályi eszközökkel bebiztosított, öngondoskodáson és családi felelősségvállaláson alapuló szociális háló kialakítása. Összefüggések, tények és vélemények következnek: íme a Családok éve 2.0 nyugdíjkoncepciója. 

A második világháború után vezették be, a nyugellátásban jelenleg is túlsúlyban lévő, felosztó-kirovó nyugdíjrendszert (az aktív dolgozók befizetéseiből fizetik a nyugdíjakat). Az első nyugdíjas generációnak, függetlenül attól, hogy nem fizettek be az állami nyugdíjkasszába, szüksége volt juttatásra. Akkoriban ez nem jelentett gondot, hiszen a befizetők jelentősen többen voltak, mint a jogosultak. Negyven évvel később, a rendszerváltás időszakában, már észlelhetőek voltak a jelek, hogy ez a rendszer fenntarthatatlan (a korfa alakulása). Első körben, 1994-ben bevezették az önkéntes nyugdíjpénztárakat (ÖNYP), majd 1997-ben a magánnyugdíjpénztárakat (MNYP). Az utóbbi egyik kötelező pillére lett a későbbi vegyes nyugdíjrendszernek, de az átállás fokozatosan történt, és a magánynyugdíjpénztárakba beutalt összegek, önmagukban nem biztosítottak elegendő nyugdíjfedezetet. Az öngondoskodás további ösztönzése érdekében 2006-tól elérhetővé vált egy új, támogatott megtakarítási lehetőség a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ). A 2008-as válságot követően 2011-ben megszüntették a vegyes rendszert, így a bruttó jövedelemből nem érkezett több befizetés a magánnyugdíjpénztári megtakarításokba. A tagok eldönthették, hogy a páréves megtakarításaikra bízzák a nyugdíjukat, vagy az államra. Emellett a visszalépők a megtakarításaikon keletkezett reálhozamot megkapták, ami ugyan a válság után minimális volt, de kecsegtető.

Végül az MNYP tagok közel 97%-a engedte az automatikus visszaléptetést az állami nyugdíjrendszerbe. 

Egyértelművé vált, hogy a nyugdíjkasszának 100%-ban szüksége van a bruttó jövedelemből levont nyugdíjadóra, és

a nettó jövedelemből történő öngondoskodás az egyetlen út a biztos jövő megalapozásához. 

Ezt megerősítve 2014 január elsejétől egy új, támogatott, piaci nyugdíj előtakarékossági termék jelent meg, a nyugdíjbiztosítás. Eközben 2012. január elsején életbe lépett az új magyar alkotmány (Magyarország Alaptörvénye), amelyben

a korábbi nyugdíj-biztosítási járulékot “átnevezték” szociális hozzájárulási adóra. 

A jogászok szerint ezzel meg lett szüntetve az alanyi jogon járó nyugdíj. Ugyanez az Alaptörvény kimondja, hogy “A nagykorú gyermekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni”. Ezt megerősítve

a kötelező szülőtartás 2016. július elsején bekerült a Polgári Törvénykönyvbe. 

Idén októberben benyújtásra került egy törvényjavaslat, hogy emeljék be a nyugdíjtörvénybe a tartásra köteles és a képes hozzátartozó fogalmát. Ugyanebben a hónapban Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy az állam belép a nyugdíjpiacra egy nyugdíj-előtakarékossági kötvénnyel. Ennek részletei még kidolgozás alatt állnak, de nagy valószínűséggel hasonlóan lesz felépítve, mint a Babakötvény. Hosszú lejáratú államkötvény, állami támogatással/adókedvezménnyel.

A kötelező szülőtartás fokozatos jogi megerősítése nem látványos, de rendkívül fontos fejlemény. Az nem várható, hogy a közeljövőben ezzel kapcsolatos ügyek árasztják el a bíróságokat, de krízis esetén ez egy eszköz lehet, hogy az állam könnyíteni tudjon nyugdíjterhein. Igaz a felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer kialakításának egyik oka pont az volt, hogy levették az idősek eltartásának terheit egyes családok válláról és össztársadalmi kötelezettségé tették azt. Viszont ezzel egy kormányzatok és álami intézmények által üzemeltetett piramisjátékot indítottak el. A piramisjátékok jellemzője, hogy az új belépők fizetik a régebbi belépők jelenlegi “nyereségét”. Ha nincs elég számú új belépő, akkor nincs miből kifizetni a régieket, így azok teljes egzisztenciális csődbe kerülhetnek. A járulékot azért is kellett adóra átnevezni, mert így a hiányokat az állampolgárok egyéb befizetéseiből ki tudják pótolni. Ha ez nem működik, akkor az állam vehet fel hitelt a lakosságtól, amit államkötvény kibocsátásnak hívnak. A nyugdíjkötvény bevezetésével ugyanúgy az aktív korúak befizetéseiből teremtenek fedezetet a nyugdíjak kifizetésére, ha nem is ennyire direkt módon. Ha ez sem lesz elég, akkor marad a kötelező szülőtartás.

A nyugdíjkötvény a számok szintjén erős konkurenciája lehet a többi támogatott nyugdíjterméknek (a termékekről lsd: ITT és ITT), viszont ami hiányzik, az a bizalom. A magánnyugdíjpénztárak kvázi államosítása után már az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is nagyfokú bizalmatlanság tapasztalható, ami egy tisztán állami előgondoskodásnál még fokozottabb lehet. Tovább rontott a helyzeten a lakástakarékpénztári támogatások rekordsebességű eltörlése is. Könnyen előfordulhat, hogy a lakosság az állam által támogatott, de mégis attól független öngondoskodásokban érzi biztonságban hosszútávú megtakarítását.

Összegezve: A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer indulásakor volt egy generáció, akik kaptak nyugdíjat, de nem fizettek be a nyugdíjkasszába. A kérdés az, hogy melyik lesz az a generáció, akik befizetnek a nyugdíjkasszába, de már nem, vagy csak minimális szinten kapnak onnan nyugdíjat. A folyamatokat látva ez hamarosan kiderül. QFS Kapcsolat