2018-03-01

Történelmi fordulópont előtt állva, a korábbi válságok árnyékában

“A befektetéseket sőt, a gazdasági folyamatokat illetően történelmi fordulópont elé érkeztünk!”- vallja Nagy Dániel, a Hold Alapkezelő (korábban Concorde Alapkezelő) intézményi kapcsolatokért felelős munkatársa. Január végén, február elején jelentős árfolyameséseket tapasztalhattak a befektetők, a híradások erőteljes korrekcióról és trendfordulóról szóltak. Több kérdés is felmerült. Véget ért az elmúlt 9 évre jellemző bikapiac? Az alacsony betéti kamatok mellett milyen befektetéssel lehet majd pénzt keresni? Kiemelkedő hozam eléréséhez extra kockázatot kell vállalni? A 2000-es dotcom buborék kipukkanása és a 2008-ban kirobbant nagy gazdasági világválság után mit tartogat a 2018-as év? Az 1637-es tulipánmánia után itt a kriptovaluta-mánia? Ezekről a kérdésekről, a múltbéli tapasztalatokról, […]
2018-01-24

Pénzügyek a világ körül, korrupciógyanús utazás várható

Pénzügyek a világ körül adásunkat (első rész ITT) egy friss hír miatt szakítjuk meg. A magyarországi Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye: “A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 323 000 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 214 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 222 700 forintra becsülhető. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest (teljes elemzés: KSH 2017).”   A magyar átlagbérek KSH általi meghatározása mindig heves vitákat váltott ki. A QFS Blog is sokat […]
2018-01-17

Pénzügyek a világ körül

Döbbenetes, ésszel szinte felfoghatatlan különbségek vannak a föld különféle országaiban élő emberek életszínvonala, pénzügyi helyzete és kultúrája között. A 20. században a tömegkommunikáció, és a turizmus, a 21. század elején az internet globális térnyerésének, a nyitott határoknak és nyílt társadalmaknak köszönhetően egyértelművé váltak ezek a szélsőségek. A globalizáció hatására emberek milliárdjai kerültek ki a mélyszegénységből, mégis a legtöbben azt érzik, hogy a társadalmak között minden eddiginél nagyobb szakadék tátong. Az országok pénzügyi helyzetét és kultúráját vizsgálva bepillantást nyerhetünk az ott élő emberek mindennapi életébe, megérthetjük a döntéseik motivációját, és reálisabb képet kaphatunk a valós megélhetési körülményekről. Természetesen a gazdasági és […]
2017-11-29

Pénzügyi tanácsadóság – Mi marad utána, jótanács vagy adóság?

Az érettségi öltönyös, nyeszlett, alig pelyhedző kis fiatalok, a betanult szöveget magabiztosan előadva osztják az észt, miközben anyunak, apunak eladnak egy olyan biztosítást, aminek a jutalékából a gyerek vesz egy hetijegyet a Szigetre, a szülők pedig foghatják a fejüket, hogy mit is vállaltak be…   Ez idő alatt Magyarországon államosítják a magánnyugdíjpénztárakat (közel 3 ezer milliárd forintnyi veszteség), bedőlnek a devizahitelek (egyes becslések szerint minimum 1 ezer milliárd forint veszteség), és több brókercéget (BudaCash 120 milliárd, Questor 200 milliárd, Hungária becslések szerint 1 milliárd, Kun-Mediátor Kft 12 milliárd veszteség) is felfüggesztenek szabálytalan működés miatt. A felelősségrevonás akadozik, az ügyek elülnek. Összehasonlításképpen, […]
2017-10-06

A hitelezés szedi áldozatát, a megmenekülés Fogyasztóbarát

Az ingatlanok iránti kereslet robbanásszerű növekedése magával húzta a hitelezési piacot is. A bankok a válság előtti extra profitra hajtva, állami támogatások segítségével, jelentős hitelek kihelyezésével, kielégítik a magyar emberek legnagyobb vágyát, az otthonteremtést. A bérek növekednek, a gazdaságban konjunktúra van, és a viszonylagos nyugalomban szép lassan a felejtés homályába vész a 2008-as nagy pénzügyi válság okozta idegtépő létbizonytalanság. Viszont van egy intézmény, amely gondoskodik a feszültségről, az idegeskedésről egy jól meghatározható csoport számára. Ezek a bankok, és a hitelfelvevők.   Tételezzük fel, hogy egy házaspár, Éva és Gábor, szeretnék megteremteni a leendő gyermekeik biztos menedékét, álmaik otthonát.   A […]
2016-03-25

Pénzügyi konzultáció a QFS-sel. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Minden hónapban tartok üzleti reggelit, ahol az ügyfeleim, illetve a résztvevők értékes kapcsolatokat létesítenek, hiszen az sokszor többet ér, mint a pénzben mért vagyon (bővebben: https://qfsolution.hu/2015/12/03/ami-egy-vallalkozas-eletebe-sokszor-meg-a-penznel-is-fontosabb/). Tegnap is volt egy nagyon jól sikerült üzleti reggeli, aminek a végén az egyik résztvevő megkérdezte, hogy “Pontosan mi is az Ön munkája?” Rövid tájékoztatás és néhány példa után már egyértelműbb volt, hogy miben tudok segíteni az ügyfeleimnek. Mi is az én munkám? Egy példán keresztül bemutatva… István 32 éves mérnök, felesége Kata 28 éves könyvelő, és gyermeket várnak. Megkerestek pár hónapja, hogy segítsek nekik optimalizálni pénzügyi termékeiket, kihasználni minden olyan adókedvezményt, állami támogatást, […]
2016-03-23

Nyugdíjak miatti válság, CSOK invázió, NOK megjelenés, azaz QFS Blog Update

QFS- Minőségi Pénzügyi Szolgáltatás. Hangzatos név, de számomra komoly tartalommal bír. Lassan tíz éve dolgozom azon, hogy az általam nyújtott szakmai segítséggel ügyfeleim a legjobb lehetőségeket találják meg pénzügyeik számára. Ez magába foglalja a meglévő termékeik optimalizálását, a kihasználható adókedvezmények, állami támogatások bemutatását, és egy nyugodt, békés, biztonságos és kényelmes jövő megtervezését, kialakítását. Sikerült elérnem, hogy az ügyfeleimnek éves szinten több tízezer, sok esetben több százezer forint maradjon a zsebükbe. Van az a mondás, hogy az információ hatalom, az én hivatásomban az információ pénz, boldogulás, biztos egzisztencia. Ezért is indítottam el a blogom, hogy minél több embernek adjam át ezt a […]
2015-10-18

Betegségek után járó adókedvezmény

Pár héttel ezelőtt tartottam egy előadást a pénzpiacon elérhető állami támogatásokról és adókedvezményekről, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen kevesen használják ki ezeket, pedig sok esetben ez akár több százezer forintos tétel is lehet, és kevés olyan háztartást ismerek, akinek egy ekkora pénzösszeg nem számítana. Itt az év vége, és az idei évi adóbevallásunkat lassan el kell készítenünk, és be kell nyújtanunk. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, hogy erre az évre vonatkozóan miket használtunk ki, és miket lehet még. Például kevesen tudják, hogy van egy olyan adókedvezményi forma, amit alanyi jogon, bizonyos súlyos betegségek esetén igényelni lehet, ez a Betegségek után járó adókedvezmény […]