“Nyugdíjkatasztrófa, Kilátástalan nyugdíjas évek, Kettészakadt társadalom, avagy a nyugdíjasok hamarosan a társadalom perifériájára szorulnak”.
Naponta jelennek meg ehhez hasonló címszavakkal szakértői cikkek a médiában. Eközben a másik oldalon olyan intézkedések állnak, mint a nyugdíjasok Erzsébet-utalványa, vagy az extra nyugdíjemeléseknek köszönhetően visszatérő “13. havi nyugdíj”. Pénzügyi szakértők a tényszerű számokra és tendenciákra hivatkozva ijesztegetnek, miközben a politikai érdekek leginkább a nyugdíjpénzek osztogatását vetítik előre. Egyszerű stratégia, hiszen a korfa változásával a nyugdíjasok száma, így a meggyőzhető szavazótábor is növekszik.
Megértem az embereket, akik zavartan figyelik az eseményeket, és tanácstalanok. Hozzájuk hasonlóan, én is folyamatosan keresem a választ, hiszen mindez rólam, és a szeretteimről is szól. A szüleimről, az életem párjáról, a leendő gyermekeimről. Ma nem azt fogom boncolgatni, hogy mennyire károsnak tartom, ha olyan pénzt osztogatnak szét, amire nincs fedezet. Nem is azt, hogy a hamisítatlan “kisnyugdíjas” valóságban, a korábban felsorolt intézkedések, valahogy nem éreztetik a hatásukat. Statisztikák és összefüggések helyett, ma az életről fogok írni.

 

Legtöbbször csak előrejelzéseket, és elméleteket gyártanak az újságírók, a szakemberek, és a bloggerek. Megmagyaráznak jelenségeket, és lehetőségeket, pedig az élet jelenleg is produkál valódi történeteket, kézzelfogható eredményeket. Tünde egy nagyon kedves régi ügyfelem, akivel pár hete találkoztam. Amit elmondott nekem megdöbbentett, felzaklatott, így a tanulsága miatt megkértem engedje, hogy leközöljem a vele történteket.

 

Tündét tíz éve ismertem meg. Egy napon bejött hozzám egy állásinterjúra, és személyiségével, határozottságával, tudatosságával egyszerre kivívta a legmélyebb tiszteletemet. Munkatársam nem lett, de tanácsadóként tudtam neki segíteni, és azóta is töretlen az üzleti, és talán a baráti kapcsolatunk. Ő egy jó példakép. Többször megtapasztaltam, hogy a rendkívül nehéz anyagi helyzetéből való kilábalást nem hárítással, panaszkodással, hanem tudatos cselekvéssel oldotta meg. Ő az, aki minden negatív körülménye ellenére, félreteszi a jövedelmének egy jelentős részét váratlan kiadásokra. Hamar megtanulta, hogy milyen rendkívül kiszolgáltatottnak lenni, és tartalék nélkül, kilátástalan helyzetben túlélni. Nem mindig volt ennyire tudatos az öngondoskodást illetően. Már 18 évesen önfenntartó volt, de az első lakásának az árát 20 éven keresztül havi szinten törlesztette. Egy multinacionális cégnél volt titkárnő, miközben a közgazdasági tanulmányait végezte. Majd megtörtént az, amire nem számít egy 22 éves fiatal, autóbalesetet szenvedett. Nyílt combcsonttörés, koponyatörés, jobb oldali bénulás, és 90%-os rokkantság lett a következménye. Mindezek ellenére nem adta fel. A munkahelye méltatlanul bánt vele, aminek a vége pereskedés lett, és nyert. A cégtől, és a biztosítótól kapott pénzből tudott anyagilag, a lelki erejét felhasználva, pedig fizikailag lábra állni. Azóta is fontos számára a védelem, és mindig odafigyel, hogy le legyen biztosítva.

 

Az öngondoskodás szükségessége csak ijesztegetés? Az állami szociális védőháló, és a szülőtartás valódi megoldás a nyugdíjrendszer fenntartására? Mi van a szavak mögött? Mi lehet ennek a következménye? A következmény kinek a felelőssége?

 

Tünde édesanyja Zsuzsa, 7 évvel ezelőtt, 55 éves korában elkezdett leépülni. “Nem tudta ellátni a munkakörét, és mentálisan beszámíthatatlan lett.”– mondta elkeseredve beszélgetésünk elején. “A diagnózis: kezdődő Alzheimer-kór, vagy körülírt agyi sorvadás” Két ellentétes szakvélemény látott napvilágot. Ez csapás volt a családnak, mert így a rokkantosítás nem megoldható, a nyugdíjhoz pedig nincs meg a szolgálati idő. “Dolgozni, pénzt kezelni nem tud, önállóan a napi feladatait (öltözés, étkezés stb.) sem tudja ellátni.” Zsuzsa élettársával lakik együtt, aki gondozza, de mindössze 86.000,- Ft a nyugdíja. A férfi bevétele miatt Zsuzsa szociális segélyt nem kaphat. “A szociális osztály szerint 40 ezer forintból meg lehet élni.”– mondta Tünde felháborodva. “Kaptak 10%-os kedvezményt a gáz és villanyszámlából, ami 1-2 ezer forint havonta. Hamarosan ezt sem tudják megigényelni, mert minden hónapban személyesen kell intézkedni, de önállóan nem tud ügyintézni és aláírni sem. Gyámság alá kell helyezni.” Vannak az országban demensekkel foglalkozó intézmények, de őt nem fogadják. Öröklakás leadását kérik, de Zsuzsa egy 21m2-es önkormányzati bérlakásban lakik. Egy ilyen intézmény kihasználásának havidíja 160-180 ezer forint, és 12 hónapos a várólista. “Amikor fiatalon ráeszméltem hihetetlen kiszolgáltatottságomra mondtam édesanyámnak, hogy gondoljon a jövőre, és rakjon félre, de csak annyit mondott, hogy ez hülyeség. Jelenleg csak az életmentő orvosi ellátást tudja igénybevenni, mert 7 éve nem keres pénzt, ezért nincs a TB fizetve. Ahhoz, hogy kaphasson orvosi ellátást, vagy intézménybe helyezhessék, be kellene fizetni 588 ezer forintot, és minden hónapban 7.110,-Ft-tal nő az elmaradás.” Az élettárs nem fizeti a számlákat, mert Ő is nehezen él meg a nyugdíjából. Tünde és testvére folyamatosan támogatják az édesanyukat, de ők is nehezen jönnek ki a havi bérükből. Ennek ellenére az élettárs kilátásba helyezte, hogy bírósági útra tereli az ügyet, hogy szülőtartásra, így állandó jövedelemre tehessenek szert. “Mindemellett, ha szeretnénk harmadik, végső szakvéleményt, hogy megállapítsák a rokkantságot, 400 ezer forint az ára.” Tündére nézve láttam a fáradt kilátástalanságot. Miután egyenesbe hozta saját életét, és dolgozott az anyagilag gondtalan jövő építésén, beütött a minden tervet felborító tragédia.

 

Egy szülő támogatni szeretné gyermekeit, nem támaszkodni rájuk. Ez a helyzet mindenkinek fájdalmas. Kapcsolatok, életek mennek tönkre. Számomra több tanulsága van a történetnek. Az első, hogy nem szabad bízni a szociális hálóban. A második az elsőböl következik, az öngondoskodás létfontosságú. A harmadik, hogy a pénzügyi döntések hatással vannak nem csak az egyénre, hanem a szerettekre is. Ez minden ember saját felelőssége. Köszönöm Tündének, hogy engedte a publikálást, kitartást és erőt kívánok neki.

 

Végezetül egy kérés Tündétől: “Ha valakinek van egy jó jogász ismerőse, aki hasonló helyzetű embereken tud segíteni, megköszönném, ha Krisztián által felvenné velem a kapcsolatot. Hátha van valami jó ötlete, hogy mit lehet ilyen helyzetben csinálni. Köszönöm előre is!” QFS Kapcsolat