2017-12-06

Aki akar gondolni a jövőjére, tegye azt a nettó jövedelme terhére – Cafeteria 2018

A cafeteria, mint örök slágertéma, minden év végén berobban a gazdasági hírportálok hasábjaira. Valamit mindig finomítanak, igazítanak rajta az aktuális trendeknek, és kormányzati céloknak megfelelően. Unalmas, száraz témának tűnik, pedig a munkáltatókon és munkavállalókon kívül sok gazdasági szereplőre van még nagy hatással. A bérek kétszámjegyű növekedést produkálnak, az igények növekednek, és az emberek egyre többet költenek pénzügyi termékekre.   Az állam által széleskörűen támogatott otthonteremtés, családalapítás, egészségmegőrzés és nyugdíj-előgondoskodás négyeséből, a cafeteria tavalyi törvénymódosítását követően, az otthonteremtés lett az egyértelmű nyertes.   Az ingatlanpiaci kereslet magas szinten tartása olyan cél, amit a kormányzat minden eszközzel meg is támogat. Az Erzsébet-utalvány […]
2017-11-29

Pénzügyi tanácsadóság – Mi marad utána, jótanács vagy adóság?

Az érettségi öltönyös, nyeszlett, alig pelyhedző kis fiatalok, a betanult szöveget magabiztosan előadva osztják az észt, miközben anyunak, apunak eladnak egy olyan biztosítást, aminek a jutalékából a gyerek vesz egy hetijegyet a Szigetre, a szülők pedig foghatják a fejüket, hogy mit is vállaltak be…   Ez idő alatt Magyarországon államosítják a magánnyugdíjpénztárakat (közel 3 ezer milliárd forintnyi veszteség), bedőlnek a devizahitelek (egyes becslések szerint minimum 1 ezer milliárd forint veszteség), és több brókercéget (BudaCash 120 milliárd, Questor 200 milliárd, Hungária becslések szerint 1 milliárd, Kun-Mediátor Kft 12 milliárd veszteség) is felfüggesztenek szabálytalan működés miatt. A felelősségrevonás akadozik, az ügyek elülnek. Összehasonlításképpen, […]
2017-10-06

A hitelezés szedi áldozatát, a megmenekülés Fogyasztóbarát

Az ingatlanok iránti kereslet robbanásszerű növekedése magával húzta a hitelezési piacot is. A bankok a válság előtti extra profitra hajtva, állami támogatások segítségével, jelentős hitelek kihelyezésével, kielégítik a magyar emberek legnagyobb vágyát, az otthonteremtést. A bérek növekednek, a gazdaságban konjunktúra van, és a viszonylagos nyugalomban szép lassan a felejtés homályába vész a 2008-as nagy pénzügyi válság okozta idegtépő létbizonytalanság. Viszont van egy intézmény, amely gondoskodik a feszültségről, az idegeskedésről egy jól meghatározható csoport számára. Ezek a bankok, és a hitelfelvevők.   Tételezzük fel, hogy egy házaspár, Éva és Gábor, szeretnék megteremteni a leendő gyermekeik biztos menedékét, álmaik otthonát.   A […]
2017-09-29

Lehet csodás egy tartozás?

Az októbert Korni egy igazán felnőttes feladattal indította. Szülei megengedték neki, hogy EGYEDÜL menjen el a boltba! Az egész egy ígérettel kezdődött. Apa megsüti a  “csodálatos palacsintát”, ami az egész család kedvence. Mindenki nagyon örült a hírnek, jól kezdődik a nap! Csodás az íze, és ha megeszi az ember, csodálatos lesz a kedve is. Ilyen finomságot senki más nem tud csinálni, hisz tele van titkos hozzávalókkal. Lina már kilesett párat: mazsola, kakaó, banán és valami furcsa sárga fűszer, amiből csak egy nagyon picit kell beleszórni. Apa egy napocska alakú palacsintasütőben sütötte ki a finomságokat, majd minden napsugárra más-más dolgot lehetett […]
2017-06-13

Diagnózis: A régi hitelek felülvizsgálata javallott, éves több százezres költségcsökkentés céljából

Magyarországon a legtöbben ódzkodnak a változástól. Nem fogadnak el egy “visszautasíthatatlan” állásajánlatot, mert ahhoz költözni kell. Sokan egyáltalán nem váltanak állást, mert a biztosnál nincs jobb (Természetesen a családosoknál sokszor érthető, de megfelelő körültekintéssel ez is megoldható. A hamarosan megjelenő blogbejegyzésemben a biztonságos és hatékony munkahelyváltás lesz a téma). Nem váltanak a folyószámlájuk miatt bankot, mert “eddig is ez volt, jó lesz ezentúl is”. “Amiatt a havi 1-2 ezer forint miatt nem éri meg.” De mi a helyzet például az ingatlan fedezetű jelzáloghitelekkel, ahol sokszor havi több tízezer forintot is spórolhatnak? A statisztikák azt mutatják, hogy ezek az összegek sem […]
2017-05-29

Találó a lakáslottó, milliós csalódás várható

A köznapi nevén lakáslottónak nevezett Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) konstrukciója, állami támogatást ígér az otthonra vágyó családoknak. Természetesen rendkívüli módon felkeltette az érdeklődésemet, és mélyrehatóan elkezdtem vizsgálni ezt az új, pénzügyi szuper-produktumot (korábbi írásom a témában). Az interneten fellelhető információk átnézése után, felkerestem az első ilyen közösséget elindító Central NOK Szervező Zrt, Váci úton található irodáját, ahol mint ügyfél érdeklődtem, és érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Mielőtt leírnám ezeket, és elkezdenék számolni, nézzük meg a piaci körülményeket, és az előzményeket. 1. Ingatlanpiaci helyzet Magyarországon, ingatlanárak, trendek: A NOK újépítésű lakóingatlanok finanszírozására használható fel, amiből következik, hogy vizsgálni kell az ingatlanpiaci trendeket, […]
2017-03-09

Melegedő otthonok, lélegző városok, avagy egy újabb támogatás, szakértői hozzászólás

Az elmúlt hetekben a szmogriadó kapcsán többször felmerült az egyéni, és az állami felelősségvállalás kérdése. Az eszmecserék végeredménye, hogy az egyén általában az államtól várja a teljeskörű megoldást, viszont a kormányzati döntéshozatalra minimális a ráhatása. Ennek fényében, véleményem szerint, a leghatékonyabban az egyén cselekedhet, az állam pedig ösztönözheti, és segítheti ezeket az akciókat. Egyre több, az Európai Unió által is támogatott, program kerül kihirdetésre, ami által a családok forráshoz jutthatnak, például az otthonuk energiahatékonyságának növeléséhez. Ilyen például az Otthon Melege Program 2017, amely vissza nem térítendő támogatást nyújt. Ha valaki nem felel meg a feltételeknek, 2017. április 27.-től igényelhető, a 115 milliárd forint keretösszegű “Lakóépületek energiahatékonyságának és megújúló energia […]
2017-02-08

Ingyenpénz az államtól. Ön kihasználja?

Hihetetlen, hogy az emberek mennyire könnyelműek, és ugyanakkor mégis mennyire fukarok tudnak lenni. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy a könnyelműség sokszor a lustaságnak köszönhető, ezzel szemben a fukarság végeredménye sokszor egy pénzügyi katasztrófa. Sok adókedvezmény, állami támogatás kihasználásához cselekvés és tudatosság szükséges. Ez teremtheti meg a fedezetet a gyermekek tanitattására vagy az időskori öngondoskodásra. Ha az emberek csak a szerencsében bíznak, és nem jön be a számításuk, akkor a kilátástalanság eluralkodik rajtuk. Jön a kétségbeesett kapkodás, aminek sokszor anyagi csőd a vége. Sok hasonló folyamatot láttam már, és nap, mint nap harcolok ellene. Ez egy harc a fásultsággal, a pesszimizmussal, a rövidlátással, a szervezetlenséggel. Nem tisztem ítélkezni, nekem segítenem kell, de […]
2016-12-02

Cafeteria: fizetés vagy ráfizetés? 2017-es évértékelés!

A múlt héten egy budapesti kétgyermekes családnál jártam, akik segítséget kértek tőlem. Optimalizálnom kellett a biztosításaikat, megvizsgálni a befektetéseiket, és csökkenteni a hitelük havi törlesztőjét. Izgalmas és érdekes feladat, mert a 34 éves László egy kereskedelmi banknál dolgozó hitelspecialista, aki biztosításokkal is foglalkozik. Kedvesét, a kereskedelemben tevékenykedő 36 éves Anitát, kevésbé érdekelte a mi szakmai eszmecserénk. Ő csak az eredményre fókuszált, hogy több maradjon a házi kasszában, és a családja a lehető legjobb védelemben részesüljön. A hitelkiváltás nem jöhetett szóba, mert egy rendkívül kedvezményes belső dolgozói hitelük van, így inkább a támogatások irányába tereltem a beszélgetést. Első körben a lakástakarékpénztárak […]
2016-11-03

Lehull a lepel, amit még a boríték sem fed el. Bérekről, őszintén!

Darázsfészekbe nyúltam, amikor megkérdőjeleztem azt az általánosan elfogadott nézetet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által mért magyar átlagjövedelem nem felel meg a valóságnak. (lsd: Emelkednek a bérek, a magyarok mégis rosszabbul élnek?)   “Sokkal kevesebbet keres a tömeg, csak a magas jövedelműek kisebbsége húzza fel a számokat.”  “Csak minimális béremelkedést tapasztalnak az átlagemberek.”    Sok hasonló véleményt olvastam, hallottam az elmúlt hetekben. Szkeptikus voltam a teóriával kapcsolatban, hiszen több, mint tíz éve vizsgálom emberek anyagi helyzetét és én mást tapasztaltam. Tény, hogy  az elmúlt években a reálbérekkel párhuzamosan nem nőtt az öngondoskodási hajlandóság. Sok esetben (például nyugdíj) még mindig az […]