Batman a legenda, Iron Man az egoista és Fekete Párduc az elszigetelt nacionalista

Amikor a vagyon nagysága, a valósággal ellentétben, egyenesen arányos a társadalmi felelősségvállalás mértékével, akkor szuperhős születik, akit Batman-nek, Iron Man-nek, vagy Fekete párducnak hívnak.

 

A vagyonosok társadalmi felelősségvállalása egy monarchiában “szimplán” erénynek számított, viszont a demokrácia elterjedésével már elvárássá vált. Ennek ellenére a mai napig ritkán alkalmazzák, és a vagyon, a hatalom továbbra is a felelősségre vonás alóli kibúvás egyik legbiztosabb eszköze maradt. A megfelelést a valóságból az álomgyárba helyezték át, így Hollywoodra hárult a feladat, hogy a szuperhősös képregény adaptációkkal gondoskodjon a nép igazságérzetének helyrebillentéséről. A DC Comics (Warner) és a Marvel Studios (Disney) is kitermelt egy-egy szuperhőst, akiknek egyetlen szuperképességük van, a vagyonuk. Ők Batman és Iron Man.

 

Tény, Tim Burton 1989-es Batman című filmje indította el a lavinát, de Christopher Nolan alkotta meg a tökéletes képregényfilmet. Ennek az opusznak az első harmada a karakterfejlődésről, a háttér bemutatásáról (Batman: Kezdődik!), a második harmad a kibontakozó jelenség megmérettetéséről, a bukással egybekötött győzelemről és annak drámai következményeiről (A sötét lovag) és a harmadik harmad az újrakezdésről, a végső belső és külső harcról, a végkövetkeztetésről és a lezárásról (A sötét lovag- Felemelkedés) szól. Így született meg a hősét legmélyebben értelmező, a legrétegeltebb mondanivalóval rendelkező, a legvalóságosabb és univerzálisan is a legmagasabb minőséget képviselő képregény adaptáció, amelyet nem mellékesen átsző egy sokoldalú és erőteljes társadalomkritika is. Ebben az alkotásban az eszmék mindvégig felülemelkednek a pénzen és a gazdagságon.

 

Nolan radikális eszközökkel mutat rá a társadalom és az ember gyengeségeire és a megoldási kísérletek lehetséges következményeire.

 

Összeségében hisz az emberben, de egyszerre durván bírálja is. Hisz a demokráciában, mégis kritikát megfogalmazva diktatórikus, anarchista és bolsevik eszközökkel akarja lerombolni, hogy végül bizonyítva legyen életképessége. A kapitalizmus sikeremberét, a bohém milliárdos Bruce Wayne-t emeli piedesztára, de nem mint üzletembert, vállalat tulajdonost, hanem mint egy közösséget szolgáló igazságosztót. A rendező Batmant eposzi magaságokba helyezi, miközben Alfredon keresztül mindvégig bírálja Waynet, hogy küldetését más, kevésbé drasztikus és erőszakos eszközökkel kellene beteljesítenie. De Batman is ember, dúl benne a harag, eluralkodik rajta a félelem, szerelmes, sebezhető, ezért a néző együtt tud vele érezni, közel kerülhet hozzá. Anonimitása teszi erkölcsileg kompetensé, mert például Iron Man-nel ellentétben leküzdi vágyát, hogy felturbozva egóját sztárolja önmagát. Ő egy ritka példánya jelen korunk hőseinek, Batman egy csendes védelmező.

 

A Nolan-féle Batman filmek a filmművészet magasiskolája. A színészi játékok profik és klasszikus alakítások láthatóak. Igaz a forgatókönyv rosszul bánik a női karakterekkel, viszont a negatív hősök megfelelően gonoszak, a motivációjuk kidolgozott, a megjelenésük félelmet keltő. A történetvezetés szépen felépített. A felemelő, akciódús csúcspontokat elgondolkoztató, drámai, rendkívül mély tartalommal kötik össze. Igaz a verekedések erőltetettek, mintha egy nehézsúlyú bokszgálát sugároznának, de a díszletek monumentálisak, a CGI szépen illeszkedik a látványba, a fényképezés bravúros, a sötét megjelenítés megfelelően ellensúlyozott. Külön kiemelendő Hans Zimmer filmzenéje, amiminden cselekményt megtámogatva beleolvad a filmbe, még komplexebbé téve az élményt.

 

Iron Man, azaz Tony Stark tipikus példája a hivalkodó, önző, egoista milliárdosoknak, akiknél a jótékonyság és a közösségnek visszaadás magamutogatással párosul, hogy ezzel igazolják önön nagyszerűségüket.

 

Stark vagány extravaganciája, merész beszólásai, felelőtlen kicsapongásai, technikai zsenialítása jó alapanyag egy szórakoztató akció mozihoz, a kérdés mennyivel tud ennél többet. A két trilógia összevetése a társadalmi felelősségvállalás témakörében elengedhetetlen. Ugyanazokat a kérdéseket feszegetik, például a működésük következményeivel kapcsolatban, de hasonló a főhősök alaphelyzete és a karakterfejlődése is. Bruce Wayne és Tony Stark civilben egy olyan vállalatot vezetnek, amely fegyvereket gyárt, majd később ebből kihátrálnak és maguk használja fel a prototípusokat. Milliárdosok, akiknek szenvedélye a technikai újítás, a produktumukkal zuzzák az ellent, miközben látszólag hedonista életvitelt folytatnak. Mindketten megtörtek a rájuk nehezedő nyomás súlya alatt, ami folyamatosan formálta személyiségüket. Összeségében a Batman trilógia realisztikusabb, mint az Iron Man science fiction mozija, de egy ponton, Tony Stark felelősségvállalásának módjában, az utóbbi mégis nagyobb arányban képezi le a valóságot.

 

Kevésbé kifizetődő, de jóval tiszteletreméltóbb, ha egy ember névtelenül, látványos erkölcsi, titkolt anyagi haszon nélkül tesz a közösségért, de ez a való életben ritkán fordul elő.

 

Az Iron Man forgatókönyvírói hiába növelték Batman-hez képest a megmentettek létszámát, hiszen nem egy városért, hanem az egész földért harcolt, Tony Stark így is alacsonyabb morális szinten maradt, leginkább, mert legtöbbször maga termelte ki saját tömegpusztító ellenfeleit.

 

Nolan magasra tette a lécet, amit a Marvel az Amerika Kapitány: Polgárháborúig nehezen tudott megugrani. Tony Stark karaktere ebben a filmben ért be és a felelősségvállalás egy következő szintjét képviselte. Komoly munka, kihagyhatatlan alkotás. Iron Man összeségében a Marvel-moziuniverzum legikonikusabb alakja, aki minden második filmjében szerepel is. A Marvel messze sikeresebb és élvezhetőbb filmeket készített, mint a DC, de mindez leginkább egy jól bevált koncepció multiplikálásán alapult. Viszont a sorra visszatérő elemek kiszámíthatóvá, sokszor már unalmassá tették ezeket az alkotásokat, ezért újítottak és 2018-ban debütált az új generációs Marvel film, a Fekete Párduc.

 

A Fekete Párduc a legkülönlegesebb, egy a történelmen átívelő, generációról-generációra Wakanda uralkodójaként a népét védő szuperhős. A film kezdetén, apja halála után, T’Challa király bújik a párduc bőrébe, ezzel vállalva a tisztségével járó felelősséget, ami súlyosabb, mint valaha.

 

Wakanda a humanitárius és egyéb katasztrófák kontinensén Afrikában található, ahol a világ legsokoldalúbb és legértékesebb nyersanyagát, a vibrániumot bányásszák.

 

Ennek segítségével egy szuperfejlett civilizációt építenek fel, amelyet elrejtenek a világ elől, hogy ne kelljen megosztani legdrágább kincsüket és fejlesztéseiket. Emellett a mindenkori uralkodó egy különleges növèny által szupererővel rendelkezik, amit arra használ, hogy titkuk napvilágra kerülését mindenáron megakadályozza. A Fekete Párduc képességeit tekintve leginkább Amerika Kapitányhoz hasonlítható, de morálisan messze alatta marad.

 

Ez a film nélkülöz mindenfajta erkölcsi nagyságot.

 

T’Challa az ősei több évszázados, évezredes bűnei miatt kezdhet Canossa-járásba, hiszen még Martin Luther King is azt vallotta: “Aki elfogadja a rosszat és nem tesz ellene semmit, az ugyanúgy részt vesz benne, mint az, aki segít elkövetni.” Wakanda, a magas szintű fejlettségét felhasználva megakadályozhatta volna, hogy kitörjön mindkét világháború, elterjedjen több tömegpusztító vírus, felszámolhatta volna az afrikai mészárlásokat, és a szegénységet. A felsorolás korántsem teljes, tehát az elszeparáltsággal az emberiség ellen követtek el súlyos bűnöket. Ha bármelyik szuperhős kevésbé elismerően cselekszik, akkor azt egy fejlődési szakaszban teszi, amikor még nincs kialakult kultúrális viszonyítási alapja, vagy nem a földön élt és tevékenykedett. Előfordul, hogy a vagyona és a tudása a szuperképessége, lehet egy titkos kormányprojekt, vagy baleset áldozata, akár egy idegen civilizáció gyermeke is, aki most ismerkedik a földi kultúrával. Damoklész kardja ott lebeg minden tettrekész, különleges képességekkel megáldott lény felett, és kockáztatnak, miközben Wakandában paradicsomi körülmények között élnek és ignorálják a környezetüket, az egész földet.
A Fekete Párduc, mint film minden hibája ellenére egy rendkívül kritikus, és okosan felépített alkotás. Egy országon keresztül mutatja be a technikailag fejlett, de sokáig rendkívül zárkózott Japánt, a technikailag ugyancsak fejlett, de agresszor USA-t és a gazdaságát egy nyersanyagra, az olajra építő közel-keleti monarchiákat. A film rendkívül PC (political correctness, össztársadalmi korrektség), miközben a fehérek rasszista Amerikáját mutatja be feketékkel Afrikában. Természetesen a gender-elmélet alapján a nők csak és kizárólag királynőként, feltalálóként, harcosként vannak jelen, nehogy anyaként vagy feleségként, esetleg szociális munkakörben dolgozzanak. A Fekete Párduc egy izgalmas, látványos, újszerű, politikától cseppet sem mentes, társadalomkritikus mégis morálisan megkérdőjelezhető akciófilm, amit ha nem vesznek túl komolyan kellemes szórakozást nyújt.

 

A hétköznapi életben nem kell Batman-nek, Iron Man-nek, vagy Fekete Párducnak lenni, hogy egy ember tegyen a közösségért. Civil kezdeményezéssel, cselekvéssel, adóbevallásnál az 1% felajánlásával, egy szavazáson való részvétellel mindenki a társadalom hasznos tagja lehet (lsd: társadalmi szerepvállalás). Ne várjanak szuperhősökre! QFS Kapcsolat