Egy újabb hosszú sulis hét után, Korni fáradtan érkezett haza. Ledobta az asztal mellé a táskáját, és elhatározta, hogy ezen a hétvégén nem csinálja meg a leckéjét. Nagyon fáradt, és sokat tanult a héten, ezért kell egy kis lazítás. Elégedetten sétált ki a szobából, és átment a nappaliba. Már mindenki otthon volt. Anya és apa beszélgettek, Lina az uzsonnáját majszolta. Korni leült a babzsákra, és kifújta magát.

– Sok leckét kaptál a hétvégére? – kérdezte apa.

– Szerencsére most nincs házim! – füllentette Korni – Ezt meg is ünnepelhetnénk egy mozizással! – nézett körbe félszegen.

– Talán holnap Korni, most egy kicsit későn szóltál. – felelte anya.

– Akkor nézzük meg online a Jégkorszak első részét! Ezer éve láttuk utoljára! – kérlelte Korni.

– És még aktuális is, hisz nemsokára beköszönt a jeges, hideg idő! – segített az érvelésben Lina.

A szülők belementek a családi filmezésbe. Anya kukoricát pattogtatott, apa pedig rákeresett a mesére. Elindították, azonban szokás szerint felugrott egy reklám.

Black Friday… Minden 50%-al olcsóbb, AKCIÓS! – kiabálta egy reklámfigura a képernyőről.

– Mi az a Black Friday? – tűnődött Korni – Ismerem a szavak jelentését, black, mint fekete. Friday pedig a pénteket jelenti. De ezt miért kell reklámozni?

– Hasonlít a Fekete Péter játékhoz? – kérdezte Lina – az a kedvenc kártyám, mindig nyerek benne!

– Abban igazad van, hogy ez is egy társas játék. – válaszolta elgondolkodva apa.

– Hogy kell játszani? – kíváncsiskodott Lina – Kipróbáljuk a mese előtt?

– Tudod, ezt csak a felnőttek játszhatják. A szabály, hogy minden játékosnak pénzt osztunk ki. Dobnak a kockával és elindulnak egy boltokkal telepakolt játéktáblán. Amikor rálépnek a Black Friday mezőre, kötelező ajándékot vásárolni, persze minnél olcsóbban.

– Milyen ajándékot?

– Tv-t, telefont, mobilt, tablet-et, babákat, modell autókat, mindenfélét amit el tudtok képzelni.

– Ez jól hangzik! Be lehet szerezni egy csomó izgis holmit! – csillant fel a gyerekek szeme.

– Igen, de emellett rengeteg felesleges holmit is kapsz. Lina, gondolom neked nincs szükséged fűnyíróra. Ebben a játékban, amikor a Black Friday-ra lépsz, kötelezően venned kell egyet.

– Akkor az a lényeg, hogy minél több tárgyat gyűjtsünk össze?

– Nem, a játék során fizetned kell ezekért az ajándékokért. Igaz, mindig csak egy keveset. Azonban, ha sokszor lépsz erre mezőre, bizony elfogy az összes pénzed és kiesel a játékból.

– Becsapós játék, és nem sok értelme van. Én maradok inkább a Fekete Péternél. – mondta Lina.

– Játszhatnánk is egyet! – ajánlotta anya – Hozd ki a szobából!

Pár pillanattal később a játék elkezdődött. Lina tényleg nagyon ügyes volt benne. Ő volt az első, aki megtalálta a kártyák párját, így az utolsó körben már csak megfigyelte az eseményeket.

– Vajon kinél lehet a Fekte Péter? – dilemmázott hangosan Korni. Elhúzott egy lapot anyától, éppen nála volt a párja. Gyorsan lerakta, már csak egy lap volt a kezében, amit viszont apa húzott el tőle, így ő is nyertesként lépett ki a játékból.

– Korni, te kópé! Milyen rafinált vagy, nálad volt a Fekete Péter! – mondta anya – Ügyesen becsaptál minket.

Korninak eszébe jutott a letagadott házi feladata, hogy abban is milyen ügyesen hazudott. Hirtelen nagyon elszégyellte magát.

– Be kell vallanom valamit. Füllentettem nektek, mert mégis van házi feladatom. Nem akartam megcsinálni, ezért letagadtam. Most rosszul érzem magam, nem akarok én lenni a hazudós fekete Korni.

Apa és anya nem haragudtak meg, sőt meg is ölelgették.

– Ez tényleg nem volt okos, de a lényeg, hogy meggondoltad magad. Holnap segítünk neked benne. Fekete Korni helyett, pedig inkább legyél Fekete Péter. Játszunk még egy kicsit!

A filmről megfeledkezve a délután hatalmas kártya party-val telt. A kukorica így is elfogyott, és mindenkiből lett egyszer Fekete Péter. A fekete pénteket pedig eszükbe sem jutott eljátszani.