2019-01-09

Fundamenta, egy teljesen új alap, amelyre talán építhetnek

A lakástakarékpénztárak (LTP) után igényelhető állami támogatás megvonásának legnagyobb vesztese, természetesen a lakáselőtakarékoskodókon kívül, a Fundamenta Lakáskassza volt. Ellehetetlenítették az egyetlen termékét, így új alapokra kellett helyezni a már meglévő értékesítési hálozat tevékenységét. A kérdés már csak az, hogy az új csodafegyver a Gondoskodó Lakásszámla állami támogatás nélkül mennyire lesz piacképes.  A korábbi négy lakástakarékpénztár közül a Fundamenta Lakáskasszának kellett a leggyorsabban alkalmazkodnia a megváltozott szabályozási környezethez (az LTP-k után). Az Aegon már október elsejétől befejezte az LTP-k értékesítését és a fő profiljára, a biztosítási tevékenységre fókuszál. Az OTP-nek és az Erste-nek az LTP, a kereskedelmi banki hitelezés mellett, egy […]
2018-12-30

A legaktuálisabb pénzügyi változások 2019-ben

A cafeteria elemek jövedelemként való megadóztatása, kvázi értelmetlenné tétele mellett, január 1-jétől több, egyéb módosítás is életbe lép, ami hatással lesz a lakossági pénzügyekre. Ilyen lesz például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) baleseti adójának megszüntetése, az alacsony összegű utalások tranzakciós illetékének eltörlése, és a minimálbér növekedése. Az utóbbi hatással lesz a GYED (gyermekgondozási díj) maximumára, a KATA-s kisvállalkozók nyugdíjára és a lakosság által kihasználható adókedvezmények nagyságára is. Összefoglaló. A KGFB baleseti adójának és az alacsony összegű utalások tranzakciós illetékének eltörlése: A 2008-as válság után egyszerűbb és népszerűbb volt az amúgy is ellenszenves pénzintézetek közvetítésével megadóztatni a lakosságot. A biztosítókon keresztül a […]
2018-12-14

A perselyeket is elérte a hét szűk esztendő

„Apálykor derül ki, kin nincs fürdőnadrág” – mondta Warren Buffet, aki a világ egyik leggazdagabb részvénybefektetője, üzletembere. Az idén tapasztalható és a következő éveket is meghatározó piaci korrekciók, árfolyamesések mellett ki fog derülni, hogy ki végzi jól a munkáját, marad stabil és termel hozamot. A recesszió kezdetéről, a következő évek befektetési lehetőségeiről, a várhatóan jó beszállási pontokról, a lakosságot nagyban érintő gazdasági változásokról beszélgettem Nagy Dániellel, a Hold Alapkezelő (korábban Concorde Alapkezelő) intézményi kapcsolatokért felelős munkatársával. Interjú. Visszatekintve a 2018-as évre megmutatkoztak a recesszió előjelei és a több éven át tartó bikapiacnak (egyértelműen) vége szakadt. Idén év elején már kutattuk […]
2018-11-28

Requiem egy cafeteria-ért

[responsivevoice_button voice=”Hungarian Female”] A munkaerőhiány következtében a bérek jelentősen növekedtek, aminek az adóterheiből az állam is kéri a részét. Ez lett a veszte a gyűjtőfogalomként cafeteria-nak hívott adómentes, béren kívüli és egyes meghatározott juttatásoknak. Az adómentes keret szinte eltűnt, a kedvezményes is erősen korlátozott, a többi viszont jövedelemként adózik. A kérdés, hogy innentől mi értelme a cafeteriának, és mi lesz az intézkedés következménye, legyen szó munkáltatóról, vagy munkavállalóról. Interjú következik a 2019-es szabályozásról, és annak hatásairól. Az elmúlt években a cafeteria-rendszer (a felépítéséről részletesen) jelentős átalakításokon ment keresztül. A szigorítások mellett olyan kedvezményes új elemeket vezettek be, ami az akkori aktuális gazdaságpolitikai […]
2018-11-21

Nyugdíjkatasztrófa: Mi az állam krízisterve?

Szakértők között nincs vita abban, hogy Európa, így Magyarország is nyugdíjkatasztrófa felé közeledik. Születtek forgatókönyvek az össztársadalmi krízis megelőzésére, viszont ezek rendszerint, az évek múlásával, újragondolásra kerülnek. A jelenlegi magyar megoldókulcs kissé ellentmondásos, de a legújabb elemekkel, a szülőtartással és a nyugdíjkötvénnyel, a fő irány kezd körvonalazódni. Talán a cél egy államtól független, de általa támogatott és jogszabályi eszközökkel bebiztosított, öngondoskodáson és családi felelősségvállaláson alapuló szociális háló kialakítása. Összefüggések, tények és vélemények következnek: íme a Családok éve 2.0 nyugdíjkoncepciója.  A második világháború után vezették be, a nyugellátásban jelenleg is túlsúlyban lévő, felosztó-kirovó nyugdíjrendszert (az aktív dolgozók befizetéseiből fizetik a nyugdíjakat). […]
2018-11-14

Érvek és tények, hogy most miért érdemes ingatlant vásárolni

A jövedelemmel rendelkező lakosság 90%-nak az ingatlanja a legértékesebb vagyontárgya. Emiatt különösen fontos kérdés, hogy az emberek milyen feltételekkel jutnak hozzá. Az ár mellett vizsgálni kell a támogatások kihasználásának lehetőségeit, és a lakáshitelek kondícióit. A hitelfelvétellel egy hosszútávú elköteleződés veszi kezdetét. A felelősségteljes döntés meghozatala előtt körültekintően kell eljárni, megvizsgálni az érveket és tényeket, hogy most miért érdemes ingatlant vásárolni. Idén júniusban megjelent cikk szerint az ingatlanvásárlásnak 5 oka volt: 1. A JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) számítás szigorítása 2. Az albérleti díjak brutális növekedése 3. A hitelkamatok emelkedése  4. Az ÁFA visszatérítés közelgő lejárati ideje 5. Az állami szubvenciók bővítése […]
2018-11-07

Egy miniesernyős Őrangyal nagyító alatt, avagy az egészségbiztosítás ára, vagy a szolgáltatása kisebb

Egyre több egészség és önsegélyező pénztár kínál tagjainak olcsó egészségbiztosítást, amivel bővítik a termékpalettájukat, magukhoz kötik a tagjaikat, és növelik a szolgáltatásuk minőségét. Igaz, ezek nem biztosítják egy család teljeskörű védelmét, de a kedvező árfekvésnek köszönhetően, jövedelemtől függetlenül, mindenki számára elérhetőek. November elsejétől az IZYS Egészség és Önsegélyező Pénztár is kínál hasonló, biztosítási elven működő pénztári szolgáltatásokat. Ez segítséget jelenthet nem csak az egészségügyi állapot romlása kapcsán, hanem például lakáshiteltörlesztésnél, szüléssel, gyermekneveléssel, vagy temetéssel kapcsolatos költségek térítésénél is.  Egy családnak több százezer forintot is jelenthet a pénztárakon keresztül igényelhető adókedvezmények kihasználása. Az egészségügyi kiadásoktól, egy gyermek megszületésén és a lakáshitel havi törlesztőjén keresztül, […]
2018-10-30

Az otthonteremtési támogatások családbaráttá válása: CSOK bővítés, lakástakarékpénztári átalakulás

Rövid időn belül egy teljes átalakuláson esik át az otthonteremtési támogatások elosztásának eddig megszokott rendszere. A lakástakarékpénztárakat (LTP) két nap alatt elkaszálták és a felszabadult forrásokat átcsoportosítják. Bővítik a Családok Otthonteremtési Kedvezményéhez (CSOK) kapcsolódó 3%-os hitelre jogosultak körét, és növelik a maximális összeg nagyságát. Mi az üzenete ennek az intézkedésnek? Mi lehet a hátterében? Mi várható a jövőben? A Fundamenta, mint az intézkedés legnagyobb vesztese, tud alkalmazkodni? Egy új, akár az egyedülállók számára is elérhető konstrukcióval, és a csábító 2,9% kamatozású hitellel életben tud maradni? Tények és vélemények következnek.   Mi történt 2018 októberében: – Október elsejével az Aegon Lakástakarékpénztár Zrt. […]
2018-10-12

Lakástakarékpénztári akció- kritikus reakció

Az elmúlt hetekben újra felreppent a hír, hogy az állam megváltoztatná az újonnan kötött lakástakarékpénztári szerződésekre adható állami támogatás mértékét. A jelenlegi 30%-os szintet 20%-ra csökkentenék, viszont az évente 72 ezer forintos maximum limitet 100 ezer forintra növelnék. A híradások “piaci híresztelésekre” hivatkoznak, ami talán nem megbizható forrás, de ahhoz elegendő, hogy a lakossági “ingatlanbefektetők” és az otthonra vágyó családok lépésre szánják el magukat. Viszont a keresés megkezdésénél egyértelművé válik, hogy az október elsejétől három szereplősre zsugorodott lakástakarékpénztári piacon pénzügyi szakértőnek kell lenni, hogy a különböző akciók és feltételek tengerében döntés születhessen. Az akciókra adott reakció következik.   A híreszteléseknek […]
2018-10-05

A pénz hálójában ragadt lelkek folyamatos rohadása

Amikor a törtető, naív és fiatal mini ragadozók, akik tehetségesek, intelligensek és jó képességekkel rendelkeznek, óriási lendülettel csapódnak bele a pénz és a hatalom hálójába, akkor a hálószővők, a jóval nagyobb ragadozók, kíméletlenül szívják ki belőlük a vért, hogy a saját érdekeiket érvényre juttatva csillapítsák hatalom és pénzéhségüket. Darwinizmus 2.0, 21. századi verzó, a világot uraló pénzügyi és gazdasági piacra formázva.   A darwinizmus fő elemei: versengés a fennmaradásért, a legrátermetebb kiválasztódása, a gének örökítése, tehát a természetes szelekció. A civilizációs fejlődés csúcspontján a liberális demokrácia alaptörvényei szembementek a természettel, mert azt állították, hogy minden ember egyenlő, minden élet számít. […]
Megszakítás