Ez a poszt több mint fél éves. A benne szereplő információk elavultak lehetnek!
Az Artmozik éjszakája minden filmrajongónak az év egyik legkülönlegesebb eseménye. Egyrészről rendkívül kedvező áron lehet magas színvonalú alkotásokat, akár premiereket is megnézni, másrészről a helyszínek, a körülmények és az időpont összhatása sem mindennapi. A MoneyMovie Extrában kivételesen nem pénzzel kapcsolatos filmek lesznek feldolgozva, hanem egy költséghatékony szórakozás bemutatása mellett az eseményen látott filmek értékelése, ajánlása a téma.
Péntek este az alaphangulat már laza, de az egész heti fáradság ránehezedik az emberre. Fárasztó még a gondolat is, hogy egy sötét moziteremben lesz eltöltve szinte az egész éjszaka, mégis egy izgatott várakozás lesz urrá mindenkin. A következő pár órában különböző világokat fedezhetnek fel, részesei lehetnek valami értékesnek, egy olyan tartalmas kikapcsolódásnak, ami gondolkodásra sarkal, ami kimozdít a szürke hétköznapokból. A ma art mozija a régi kor klasszikus filmszínházait idézi, amiknek még volt egyediségük, stílusuk, és tény, minőségben elmaradnak a multiplexektől, de megmaradtak sajátos hangulatú kultúr gócpontoknak. Az előterekben különféle emberek, fiatalok, idősek, barátok, barátnők, magányos énidőzők várnak, mennek az ötletelések, készülnek a listák, a sorrendek, felkerülnek a 3500 forintos karszallagok és elkezdenek kígyózni a sorok. A terembe jutva, helyet foglalva, a világítás lekapcsolása és a film elindítása után kezdődik az átlényegülés, a hosszú órákon át tartó utazás. Minden évben ez egy szürreális élménnyé válik, amelyet tovább fokoz a látott filmek magával ragadó mélysége, a filmek közti váltások érzelemhullámzása.
18.10. Művész, Bódy terem
Egy erős társadalomkritikai dráma, egy kisköltségvetésű, egy helyszínen játszódó, dialógusközpontú kamaradarab, amely nem mentes a humortól és a szív kifacsarásától sem. Ez a „Teljesen idegenek”.
A 21. században a technikai fejlődésnek – social media, internet, okos telefon stb. – köszönhetően a való világtól, az élet sivárságától való menekülés és a különféle kompenzációk eddig bevált módszerei megváltoztak. Mindez az alkoholizmusból, a depresszióból és a családon belüli erőszakból áthelyeződött egy globális térbe, a virtualítás világába, ahol alattomos vírusként terjed, hogy idővel a valóságba kitörve idegen embereket nyomorítson meg. Korábban legalább szembenéztek az emberek a nyomorúságuk okával, ami igaz szélsőséges cselekedetekre sarkalta őket, de most beérik egy könnyed, egyszerű, a technika által biztosított tüneti kezeléssel, amellyel ha boldogtalanul is, de le lehet élni egy életet. Az interneten keresztül tömegek érhetőek el, így soha nem kell szembenézni az alapproblémákkal, és dolgozni önmaguk fejlődésén, hiszen az sok munkát, kitartást igényel. Természetesen a korábbi aktív áldozatok sem menekülnek, csak teljes elhidegüléssel passzivításba taszítják őket. A valódi érzelmeket, mély gondolatokat, már nem a társsal, a barátokkal, a családdal osztják meg, hanem chateléssel arc nélküli kivülállókkal, így válnak a “szerettek” megalázó biodíszletté, teljesen idegenekké. Sokan sérülnek egy ilyen helyzetben. Sérülnek a hozzátartozók, hiszen kirekesztik őket. Sérülnek a kivülállók, akik a látszatőszinteség csapdájában vergődve, hamis ábrándokkal engedik lehúzni magukat a mocsárba. Esélyük sincs, hiszen ha közel kerülnek, akkor ők is kirekesztettek lesznek. Sérül maga az elkövető, hiszen tudatalatt tudja, hogy mit tesz, és csak a szégyen marad cselekedetük nyomában. Egyre felszínesebb minden kapcsolat, pedig a valódi érték az, ami őszinte és mély. Paolo Genovese érti, érzi és átlátja a társadalmi folyamatokat és ezeket filmjeiben le tudja bontani az indivíduumra, ezzel szemléltetve mondanivalóját. A Teljesen idegenek kivitelezésben egyszerű, mondanivalóban mély, sokrétű és a hamiságban is őszinte érzelmekben bővelkedő mozi. Nem szabad kihagyni!
Egy erős kezdés után, éppen belemelegedve az estébe…
20.10. Művész, Huszárik terem
Egy erős karakter, egy fantasztikus színész, egy drámai csúcspont, egy tankönyvbe illő, szép, szinte hibátlan, de cseppet sem egyedi megjelenítés és mégis egy csalódást okozó alkotás. Ez „A legsötétebb óra”.
A történelem folyamán kiemelkedő kvalitással rendelkező vezetőknek sokszor súlyos döntéseket kellett hoznia, ami emberéletek ezreit, sokszor millióit követelte. Ennek terhe, a felelősség jobb esetben iszonyatos nyomással nehezedett ezen emberek vállára, és tudásuk, bölcsességük ellenére csak remélni tudták, hogy a jó döntést hozzák meg, és nem hiába vész oda annyi gyermek, testvér, szülő, férj, vagy feleség. Most, a 21. század elején, Európa történetének egyik leghosszabb békeidőszakában, amikor a háborús generációk utolsó tagjai is lassan elhunynak, felfoghatatlanná válik milyen lehet egy háború borzalmait végigélni, bízva az ország vezetőiben, azok életek felett hozott döntéseiben. Az ehhez hasonló filmeknek súlyos felelőssége, hogy bemutassák ezt a helyzetet, és a néző izelítőt kapjon és tanuljon a múltból, mert ez hatással lehet a jövőre. A legsötétebb óra nem tudta átadni ennek a súlyát, pedig hihetetlen színészi alakítás volt a projekt mögött. A filmnek voltak konkrétan kínos pillanatai, ami romba döntötte az érzelmi csúcs hatásosságát. Ettől függetlenül Gary Oldman megérdemelte az Oscar-t, hiszen fantasztikus színész, hihetetlen mit tud ez az ember. Daniel Day Lewis-hoz hasonlóan egyesül a karakterrel, és ő nem játszik, egyszerűen azzá válik. Bámulatos! Összeségében ez egy jó alkotás, de elsőre egyszernézősnek tűnik.
Egy óra pihenés, egy korsó cider a szomszéd sörözőben, beszélgetés egy finnel a város fürdőiről és a tönkement házasságáról. Alakul…
23.40. Művész, Bódy terem
Fantasztikus színészek, egy merész rendező, hihetetlen látványvilág, egy rég látott, de jól ismert történet, klasszikus kivitelezés, és egy megmagyarázhatatlan csalódás. Ez a “Gyilkosság az Orient expresszen”.
A színház és a mozi más-más műfaj és sokszor furán hat, amikor filmes megoldásokat alkalmaznak színházban, de még furábban, ha mindez fordítva történik. Kenneth Branagh egy elismert színész és rendező, egy igazi színházi ember, aki brit stílusával, centire kimért profizmusával egy színpadon, leginkább egy klasszikus Agatha Christie regénnyel, csodákra lehet képes. A filmvásznon viszont még a gyönyörűen fényképezett, kreatív beállításokkal operáló csodálatos látványvilág és az olyan nevek, mint Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Penélope Cruz, Willem Dafoe ellenére is elvérzett. Érdemben nem nyúlt hozzá a műhöz, csak kissé modernizálta, ami önmagában nem mindig elegendő, ahogy azt a világ már Guy Ritchie-nél is megtapasztalhatta. Összegezve a színészek és a látvány fantasztikus, de a remake semmiben nem tudta felülmúlni az 1974-es változatot. Egyszer talán érdemes megnézni, de lehet másnap senki nem fog rá emlékezni.
Az álmosság kíméletlenül leamortizálta a figyelmet, és az agy valami magával ragadóra vágyik…
01.50. Művész Mozi, Bódy terem
Megdöbbentően erős alkotás, amely megfagyasztja, kikristàlyosítja, majd sokkolja a lelket. Ez a “Wind River- Gyilkos nyomon”.
Egy szülőnek a gyermeke halála, leginkább ha erőszakos, elviselhetetlen veszteség. Az átlagember számára felfoghatatlan az a szenvedés, az a fájdalom, az a sivár ridegség, amely onnantól elkezdi uralni az életüket. Ennek a borzalomnak bemutatására tökéletes környezetet biztosított Wyomingtöbb méteres hó fedte, kietlen hegyei. A néző szinte beleborzong a minusz 30 fok hideg látvànyába, mintha a halál fagyos leheletével és egy leigázott nép tehetetlen fájdalmával szántaná végig minden idegszálát. A Wind River ennek drámaiságát egy lassan felépített, de az érzékekre tökéletesen ható thrillerrel vegyíti, amelyet tovább fokoz a tudat, hogy a film igaz történet alapján készült. Ez az alkotás egy igazi, hamisítatlan, magas színvonalú western, aminek különösen jót tett a modern környezet és a sorok közt rejtőző folyamatos társadalomkritika. Hihetetlenül sokrétű mozi, aminek minden egyes, különállóan is erőteljes elemei tökéletesen és harmónikusan kapcsolódnak egymáshoz. Emellett a fényképezés, a színészi játék, a rendezés és a forgatókönyv is fantasztikus. Egyszerűen kihagyhatatlan.
Egy kávé és egy paleo süti mellett a látottak feldolgozása történik, miközben a hajnal fáradt szürrealitása beköltözik a váróba…
04.20. Művész, Chaplin terem
Egy műfajokon felülemelkedő, örök érvényű igazságokat, egyetemleges nézőpontokat, alap érzélmeket és személyiségjegyeket felvonultató, brutális hatásfokkal az elmébe és lélekbe épülő szerzői film. Ez az “Anyám!”.
Darren Aronofsky tipikus művészfilmjének témáját boncolgatni nehéz feladat. Leginkább, mert megvalósításban horror elemeket tartalmazó pszichó thriller és egy szűrrealista dráma keveréke. Annyira összetett, sokrétű, a felszín alatt rejtőzködő tartalommal bír, hogy nehéz a történéseket egy leírásban megfogalmazni. Mindenkinek mást fog jelenteni ez az alkotás. Mást vesznek észre, a szimbólumokat másképp dekódolják, a mögöttes mondanivalót másképp foghatják fel, mert a rendező eszméletlenül nagy szabadságot biztosít a nézőnek. Eközben a film szűk terekbe játszódikaz embert egy erős vákum húzza be a cselekménybe, amit egy érzelembombafolyamatos detonációja eredményez, és leginkább ez tartja fent a feszült figyelmet.
A film alaptémája a letisztult férfi és nő, az alapszerepek, az alapfélelmek, az alapszemélyiségjegyek és ezek egymásnak feszülései. A valóságban ennyire tisztán nem létezik csak férfi és nő, a szereplők archetípusok, és az ő párosuk fennmaradása egészséges szellemmel és lélekkel lehetetlen. Náluk az egymáshoz való alkalmazkodás idegen, valahol mélyen gyűlölt és feszültséget okoz. Az ösztönösségüket látva elgondolkozik az ember, hogy a való életben hogyan működhet egy kapcsolat? Minden férfi és nő hordoz magában a másik nemre jellemző személyiségjegyeket és a szocializáció segítségével képessé válunk a harmónikus együttélésre. Az Anyám! viszont ezekkel nem foglalkozik, egyszerűen csak tisztán akar látni. A következő kérdés, hogy ebben a felállásban ki a valódi áldozat és ki a kíméletlen elkövető? A filmben a nő szemszögéből van elmesélve a történet, ami megbillenti ezt az egyensúlyt. Az ember így önkéntelenül is ítélkezik, de másfelől a rendező a néző képzelőerejére bízza a másik oldal filmjének megalkotását. Ebben a verzióban a férfi a főhős, neki lehet hallani a gondolatait, és őt lehetfolyamatosan nyomon követni. Vajon kinek az oldalára billenne a mérleg? Ebben az alkotásban szinte minden szimbólikus. A ház, a berendezés, még a vendégek is.Darren Aronofsky ezeknek a megfejtését ugyancsak rábízza a nézőre, de segítségképpen gondolkozásra sarkalja, bekapcsolja a tudatalattiját és előhozza az érzéseit. A színész gárda bravúros. Jennifer Lawrence itt vált igazi színésznővé, Javier Bardemnek kisujjában volt a szerep, Michelle Pfeiffer élete alakítását hozta, egyszerűen profi, és jó volt újra látni Ed Harrist is. Erről a filmről csak szuperlatívuszokba lehet beszélni, viszont megvan a veszélye annak, hogy az emberneknem lesz hozzá kedve, csak fel akarja dolgozni, amit látott.
Lezsibbadva, az élmény hatása alatt az ember kitántorog a moziból és hirtelen a reggeli nap vakító sugarai és az ébredő város zsibongása adnak még egy erős impulzust, hogy kitartson a test hazáig és közben az agy probálja feldolgozni a látottakat.
