Magyarok a kiszolgáltatottság árnyékában
2018-05-03Az egzotikus, olcsó utak vadászai
2018-05-28Miközben egy párhuzamos Marvel Univerzumban Thanos a túlnépesedés miatt a fele lakosságot ki akarja írtani, addig a disztópikus Gileád Köztársaságban a környezetszennyezés és a nemi betegségek miatt a nők képtelenek gyermeket szülni. Mindkét esetben a következmények brutálisak, de most hallgassuk inkább a társadalmi kérdéseket mélyebben feszegető szolgálólány meséjét!
A jelenlegi kétpólusú világban óriási szakadék van a gazdaságilag fejlett, de elöregedő és a fejlődő, de egyben túlnépesedő társadalmak között. Az első esetben a nők egyenjogúságával az önrendelkezés is előtérbe került, amivel a továbbtanuló, karriert építő, önmagukról gondoskodó nők életében az anya szerep kissé háttérbe szorult. Eközben a második esetben a szegénység és a nyugdíjnyomor elől menekülő családok a pénzt kereső utódokkal igyekeznek túlélni és még ha joguk van is a nőknek, lehetőségük jóval kevesebb. A társadalom, a kultúra, a pénzügyi műveltség jobb esetben folyamatosan fejlődik, amivel a nemek közti társadalmi különbségek is csökkennek, de a természet nem ennyire demokratikus. Ennek eredménye, hogy feszültség és bizonytalanság mellett félelem van a jövőt illetően, hiszen a krízishelyzeteknél sokszor a szélsőségek kerülnek előtérbe. Jelenleg a Magyarországra is jellemző családbarát politikával, különbőző, leginkább anyagi jellegű ösztönzőkkel akarják megoldani a problémákat. De mi történik akkor, ha a természet int be a társadalomnak? Mi történik akkor, ha a családalapítás már nem választás kérdése, ahogy sok esetben a nyugati világban már ma sem az? Meddig képes elmenni az ember, ha a kipusztulás fenyegeti? Mi van akkor, ha egy szélsőséges alternatívaként a nők jogait, dőntési szabadságát elveszik és a létfenntartás érdekében újra a férfiaktól teszik függővé őket? Mi van akkor, ha mindezt a szabad világ vezető hatalma, az Egyesült Államok kormányzata rendeli el? Felfoghatatlan, kilátástalan, borzalmas és idegtépő? Mindenképpen. 2001. szeptember 11-ei terrortámadások hihetetlen megdöbbenést és súlyos gyászt eredményeztek a fejlett társadalmakban, miközben például népírtások voltak Afrikában, de mellette egyéb, emberéletek ezreit megkövetelő támadások szerte a világban. Mennyivel jelent többet egy emberélet az USA-ban, mint például Ruandában? Miért annyira fájdalmas egy nőket eltipró rendszer bemutatása A szolgálólány meséjében, miközben jelenleg is több száz millió nő él elnyomásban a világnak egy kevésbé ismert részén? Ennek a sorozatnak abban van a legnagyobb ereje, hogy mikroszinten, rendszerkritikusan mutat be sorsokat, egyben rövid államhatalmi szintű kitekintésekkel rengeteg elgondolkoztató kérdést generál. Például a pénztől való függés tökéletesen reprezentálódik, amikor a nők korlátozásának leghatásosabb eszköze a számlájuk befagyasztása, a pénzkereseti lehetőségük letiltása. Ez a sorozat aprólékosan kidolgozott, rendkîvül hatásos, szívbemarkolóan drámai, és nyomasztóan izgalmas. A MoneyMovie filmajánló, ezután az apró kitérő után visszatér az egészestét filmekhez. Addig is jó szórakozást az első évadhoz! QFS Kapcsolat