A mélyből feltörő Vérző olaj

Amikor egy személyben testesíti meg a nyers vadkapitalizmust egy önző, lelketlen és elvtelen ember, akkor tudatosul mindenkiben a rémálom, hogy napjaink sikeremberéről van szó.
A kapitalizmus eredményorientált, a tulajdon, fogyasztás és pénzközpontú világrendje mindig szemben állt a környezettudatos, társadalmilag felelősséget vállaló, a közösség érdekeit szem előtt tartó, emberközpontú ideológiákkal. A fenntartható fejlődés utopisztikus vágyálmából a halandókat rendszerint a tőkések vagy a vallási vezetők érdek démonjai rángatják vissza a valóságba, hogy szembesítsék őket önmaguk erkölcsi gyengeségével. A 20. század elején, amikor már a feudalizmus rabláncát a legtöbb országban ledobták, de még a globalizáció, és a multinacionális vállalatok államokon és kormányokon átívelő hatalmi rendszere csak kialakulóban volt, akkor feszült igazán egymásnak a vallásos, erkölcsös társadalom és a tőkefelhalmozó, hatalmi poziciókra pályázó nagyvállalati elit. Száz év elteltével tömegek vesztették el erkölcsi tartásukat és váltak manipulálhatóvá és megvásárolhatóvá, igazolva ezzel az embertelen kapitalizmus létjogosultságát. A korábban még elítélt pénzközpontú, önző, törtető magatartást a Szabó Péterek segítségével elfogadottá tették, így ma már a nagyvállalatok urai, mint egy új, modern egyház vezetői, nyíltan ünnepeltethetik önnön nagyságukat.
A Vérző olaj című remekmű ennek az átmenetnek a korai szakaszát (1890-1930) jeleníti meg, kritizálva a vallási fanatikusok és az egyházak álszentségét, a kapitalizmus földi helytartójának kétes sikerességét. A film egyik szélsőséget sem kíméli. Hihetetlenül letisztultan mutatja be mindkét irányzat gennyedző sebeit, és nem ad rá orvosságot, csak rábízza a nézőre a végső ítéletet. A film elején egy keményen dolgozó, céltudatos, kitartó, a szakmájában profi vállalkozót ismerhetünk meg, aki elismerésre és tiszteletre méltó. Hiszünk neki, bízunk benne, amíg a film szépen fokozatosan elénk nem tár egy önimádó, egoista, becstelen, hatalommániás, személyiséget, akinek minden mozdulata, minden szava önérdekből fakad. Az ő segítségével bont le a film minden látszólagos kapaszkodót, amit megragadva, önmagát felhúzva a társadalom morálisan megmenekülhetne. A huszadik századig tömegeket manipuláló spiritualizmus csap össze az új, modern világrenddel, a materializmussal, és bár az utóbbi győz, mégis morálisan mindkettő elbukik.
Paul Thomas Anderson egy olyan rendező, aki a legkülönfélébb alkotásokkal is a legmagasabb minőséget képviseli. A képi világgal, a zenei aláfestéssel, igényes kivitelezéssel fantasztikus atmoszférát teremt, ami az érzelemivel együtt húzza be a nézőt. A sokrétű, társadalomkritikai mondanivalóval, gyönyörűen felépített történetvezetéssel gondolkodásra késztet, és tartalmas kikapcsolódást kínál. Ha a főhőst olyan művész játsza el, mint Daniel Day-Lewis, akkor az a film a legmagasabb és legösszetettebb kultúrális élménnyé válik. Amikor rágondolok erre a három Oscar-díjas színészre nem jut eszembe róla, mint magánemberről semmi. Nincsenek stílusjegyei, nem látok bele az életébe, nincs előttem a saját arca, mozdulata, testbeszéde, mimikája. Ő nem eljátsza a szerepeket, belebújik a karakter bőrébe, átlényegül, megszűnik létezni, mint Daniel Day-Lewis. Egyszerűen fantasztikus ez az ember. A film páratlan élményt nyújt nézőinek, mindenképpen ajánlom megtekintését! Jó szórakozást! QFS Kapcsolat