A yuppiek felszínes világa az Amerikai pszichó árnyékában
2018-03-22
Megfizethető, gyógyító, akár megelőző kényeztető tevékenység, ez a jóga
2018-03-28
Ez a poszt több mint fél éves. A benne szereplő információk elavultak lehetnek!
Óriási szakadékok, hihetetlen különbségek fedezhetők fel a föld különböző országaiban élő emberek életében és pénzügyi kultúrájában. A Pénzügyek a világ körül sorozat érdekes összefüggések feltárásával indult (1.rész, 2.rész), majd a harmadik részben egy képzeletbeli utazó, a mexikói Pedro, felfedezte New York-ot, Londont. A negyedik részben folytatódott a kaland Németországban. Bemutatták neki a szélsőségek Európáját, Dániát, Olaszországot, Máltát, összehasonlítva Magyarországgal, Szerbiával, Romániával és Ukrajnával. Pedro lassan befejezi utazását, és hamarosan kiderül, hogy Afrikában, Amerikában, Ázsiában vagy Európában telepszik majd le.
Elena és Pedro rendszeresen vitatkozott, állandó feszültség volt köztük. Elenat az idegesítette a fiúban, amibe az elején beleszeretett. A lazasága, hogy csak élvezni akarja az életet. Pedronak nem voltak nagyratörő céljai, leginkább csak a családalapítás érdekelte. Ez viszont kettétörte volna a lány karrierjét. A mexikói fiúnak az anyagi biztonság kevésbé volt fontos, hiszen „mindig alakul valahogy”, de a kelet-európai lánynak a céltalan, bizonytalan, víziók és tervek nélküli élet visszataszító volt. Pedro belefáradt a folyamatos költözésbe. Úgy érezte Szingapúr nagyon más világ lenne, mint amit megszokott. Kompromisszumos megoldásként felmerült Ausztria és Spanyolország. Ausztriát Elena erőltette, mert közelebb lett volna a családjához, Pedrot pedig Spanyolország vonzotta, mert már elege volt a hosszú, hideg és rideg telekből.
Ausztria kultúrálisan, a nyelvben, a jövedelmekben, a saját otthonok arányában, még az éghajlatban is nagyban hasonlított Németországra. Igaz Pedro itt még kevesebbet keresett volna, miközben Elenának tovább növekedett volna a jövedelme.
Ausztriában az alacsonyan képzett munkavállalók átlagosan 1.630 EUR-ot (euró, kb. 505 ezer HUF), a magasan képzettek 3.580 EUR-ot (kb. 1,1 millió HUF) visznek haza.
A magas ingatlanáraknak köszönhetően itt sem szokás saját lakásba, házba költözni. Az ingatlanok mindösszesen 55%-a van saját tulajdonban. Rakhattak volna félre lakástakarékpénztárba, de a fix 6 éves futamidő és a 1,5% (de maximum kb. 5.500 HUF/év) állami támogatás mellett nem sok esélyük volt lakást venni. Nem is értették miért annyira elterjedt, amikor például Magyarországon többszörösét kapják támogatásban (30%, de maximum 72 ezer HUF) és még az ingatlanok is jóval olcsóbbak.
Spanyolország inkább hasonlított Olaszországra vagy Máltára, mint Németországra. Tény, jelentősen kevesebbet lehet keresni, hiszen
egy alacsonyan képzett 927 EUR-t (kb. 290 ezer HUF), egy magasan képzett 1.980 EUR -t (kb. 610 ezer HUF) visz haza,
de legalább süt a nap, és Pedrohoz sokkal közelebb állt a kultúra és a mentalitás is. A spanyoloknál fontos a család, az otthon, az ingatlanok 77,8%-a van magánkézben. A latin férfi, a hallottak alapján, beleszeretett Spanyolországba. Nem kellett lemondania a megszokott kényelemről, de mégsincs minden túlbonyolítva. A webes vásárlás elterjedt és spanyol bankrendszer és az ehhez kötődő szolgáltatások minősége pedig az egyik legfejlettebb Európában. A hitelkártyák elterjedtek, és szinte mindenhol tud ezekkel fizetni. Emellett tud szabadon, napról-napra élni. Nem nézik ki, ha nincs mindenre megtakarítása, vagy ha nem mindent hitelből fizet, és biztosítást sem kell mindenre kötnie.
Elena és Pedro úgy érezte egy kis kikapcsolódásra van szükségük, hogy megnyugodjanak, átgondolják a lehetőségeket, ezért elutaztak két hétre Egyiptomba. A több évezredes kultúra, a sivatag, a Vörös-tenger gyönyörű korallzátonyai, szinte az egész ország lenyűgözte a szerelmes párt. Ami belerondított a képbe az a szörnyű szegénység. London, majd Berlin után felfoghatatlan volt, hogy emberek miként tudnak megélni az ottani körülmények között. Eddig mindketten azt gondolták, hogy szegény országból származnak, de megváltozott a véleményük, és nagyon szerencsésnek érezték magukat, hogy Romániában és Mexikóban születtek. A korrupció mindenhol tetten érhető volt, ahogy a szociális háló hiánya is. A buszvezetőjük 1.200 EGP-t (egyiptomi font, kb. 17.600 HUF) keresett és leginkább a borravalóból tartotta fent magát és a családját. Aki nem az idegenforgalomban helyezkedik el, ahol 15-16 órát kell dolgozni, mellékállást vállal.
Napi 12-16 óra munkával, talán heti egy szabadnappal keresnek átlagosan 2.160 EGP-t (kb. 31.750 HUF), de még a magasan kvalifikált egyiptomiak, mint például az orvosok, sem keresnek átlagosan 3.500 EGP-nál (kb. 51.450 HUF) többet.
A legbiztosabb, legkiváltságosabb munkahelyük az állami alkalmazottaknak van. Például szinte csak ők, és a gazdagabb rétegek, kaphatnak banki lakáshitelt, mert nekik van igazolt jövedelmük, ami bankszámlára érkezik. Rajtuk kívül szinte mindenki csak készpénzt használ. A többiek vagy lakást bérelnek, vagy 25% önerő lefizetése után állami finanszírozással teremtenek otthont, aminek a törlesztését hetente fizetik. Az egészségbiztosítás bizonyos munkáknál kötelező, de sokak nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust.
Ha történik valami vagy fizetnek az egészségügyi ellátásért, vagy nem nyúlnak a beteghez.
Elterjedt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás is, de csak az autó 5 éves koráig kötelező. Kérdés kinek van pénze új autóra, ha egyáltalán van nekik. Pedro és Elena folyamatosan kereste a helyiek társaságát, beszélgettek az ottaniakkal, érdeklődtek, hogy milyen az életük, hogy érzik magukat. Ilyenkor sokszor megkérdezték tőlük, hogy mióta házasok és hány gyermekük van. Ez rendkívül kényes téma volt köztük, így próbálták kikerülni a választ. Egyiptomban a legtöbb családban 5-6 gyerek van, ami Elena számára döbbenetes volt. Ennyi pénzből? Hogyan? Nem bírta tovább, és megkérdezett egy kereskedőt, aki azt válaszolta, hogy szükség arra, hogy minnél többen pénzt keressenek, mert valakinek el kell tartani az időseket.
Egyiptomban nincs alanyi jogon járó állami nyugdíj.
A közalkalmazottaknak hetente levonnak a fizetésükből, amit az állam gyűjt össze és kezel. A többiek évente tudnak az állami alapba befizetni, amit 60 éves kor fölött, ez a nyugdíjkorhatár, járadékban visszautalnak. Nincs nyugdíjminimum, ha sokat fizetnek be, magas lesz a nyugdíj, ha keveset, akkor kevés. Abban pedig csak bízhatnak, hogy nem olyan kormány kerül hatalomra, amelyik ráteszi a pénzre a kezét. Legtöbbjüknek marad az 5-6 gyerek, és inkább bíznak abban, hogy időskorukban gondoskodnak róluk.
Elena és Pedro kipihenten, tele gondolatokkal, élményekkel és különféle érzésekkel tértek vissza Berlinbe. Mindketten tudták, hogy ez a kapcsolat nem fenntartható, mert nagyon mást akarnak mindketten az élettől. Megbeszélték, hogy Elena fogadja el az állást Szingapúrban, építse a jövőjét, Pedro pedig visszamegy Mexikóba a családjához, akik már nagyon hiányoztak neki. Tervekkel, nem túlságosan, de mégis megkomolyodva, teljesen kicserélődve, világlátott emberként tért haza Puerto Vallarta-ba. Mikor hazaért érezte, hogy mennyire hiányzott neki minden, az emberek, a város, a naplemente, az óceán.
Pár héttel később skype-on beszéltek Elenaval, aki ugyancsak nagyon boldog volt és elégedett. Szingapúr egy gyönyörű sziget, egy városállam, ami teljesen más, mint Európa. Elena tele volt új élményekkel, és mindent meg akart osztani Pedroval.
Az ottani átlag felett, ami közel 4 ezer SGD (szingapúri dollár, kb. 778 ezer HUF) keresett,
és a cége 5.650 SGD-ért (kb. 1,1M HUF) bérelt neki lakást egy úgynevezett Kondóban, ez ott a lakópark, amihez tartozott például konditerem, játszótér és medence. Ez egy szigetország, ahol kevés a hely, ezért irdatlan drágák az ingatlanok. A helyiek 90,9%-ban saját otthonukban laknak, legtöbben úgynevezett HDB-ben, ami egy lakótelephez hasonlít. Ezek államilag támogatott lakások, amiknél 99 évre használati jogot vesznek meg. Jogosultságot egyszer egy életben vizsgálnak. A feltételek szerint eladható, örökölhető, és kiadható, igaz maximum csak szobák, nem az egész lakás. Sokan vesznek fel lakáshitelt, mert alacsonyak a hitelkamatok, igaz nagyon hosszú futamidőt kell bevállalniuk. Családi házból nagyon kevés van, és szinte megfizethetetlen, átlag 20M SGD (kb. 3.900M HUF). Ami nagyon szimpatikus volt Elenanak, hogy a fizetéséből nem vontak le sok adót.
Éves 20 ezer SGD-ig (kb. 3,9M Ft) nem fizettek személyi jövedelemadót, és a legmagasabb éves 80 ezer SGD-os (kb. 15,6M Ft) limit felett is csak 4%-ot.
Ennek megfelelően nem volt sok adókedvezmény vagy állami támogatás. Adtak a gyerek-, szülőtartás után, de akár költözésre és betegségre is, de nem jelentős összeget. Beszélgetésük alatt szóba került Egyiptom, és az ott tapasztaltak. Megrázó volt számukra, hogy milyen hihetetlen nagy szakadékok vannak országok között.
Igaz itt sincs állami egészségügyi ellátás, de általában a cégek a munkaszerződés részeként intéznek élet és egészségbiztosítást. Szingapúrban nincs állami nyugdíj sem.
Ha Elena szingapúri állampolgár lenne, vagy állandó tartozkodási engedélye volna, akkor köteleznék, hogy tegyen félre pénzt egy nyugdíjalapba, a saját számlájára, amit az állam fektet be, de nincs felosztó-kirovó nyugdíjrendszer. Ott 65 év a nyugdíjkorhatár, de korábban is kivehetnek belőle, ha egy ház, vagylakásvásárlás történik, mert úgy jelentősen kisebb a hitel havi törlesztőrészletük és a jövedelmükből így könnyebben megélnek.
Mivel alacsony az adózás nincs fekete munka és nem használnak készpénzt.
Mindenhol lehet bankártyával, sőt tömegközlekedési kártyával is fizetni, és minden harmadik embernek van hitelkártyája is.
Rengeteg élmény, sok újdonság, egy újabb kultúrális sokk. Pedro úgy érezte, hogy neki ez most nem hiányzik, jól döntött. Sajnálta, hogy Elenat elveszítette, de otthon volt a családjával. Igyekezett a sok tapasztalatot a szülővárosában felhasználni, és valami értékeset, nekivalót felépíteni. QFS Kapcsolat