Az év első hónapjában furcsa dolgok történtek Kornival. A karácsonyi ajándékeső és a szilveszteri őrület után vissza kellett mennie az iskolába. Ezt a traumát igen nehezen dolgozta fel, és a hópelyhek tánca sem könnyítette meg a helyzetét. A matek óra alatt nem a tanár nénire figyelt, hanem az ablakon lógó jégcsapokat számolgatta. Persze rászóltak, ami sajnos jogos volt, annak ellenére, hogy ő végül is matekozott, csak kicsit másként. Az olvasás órák sem voltak jobbak, egyáltalán nem tudott a betűkre figyelni, hisz a képzeletében havas függöny takarta el azokat. Korni biztos volt abban, hogy a havas idő direkt szórakozik vele. Csábítgatta, szánkózásra invitálta a hófödte focipálya is, nem tudott az edzésre sem koncentrálni. Kicsi kora óta imádta a havat, de születése óta nem volt igazi havazás. Egészen idáig… nem lehet csodálkozni, hogy nem bírt magával! Telt-múlt az idő, a hópelyhek tánca nem maradt el, Korni pedig gazdagodott néhány szikár egyessel, akik a hideg idő ellenére is olyan egyenesen álltak az ellenőrzőjében, mint a havas fák a Ligetben.

Nem is lett volna ezzel gond, hisz Korni okos fiú, aki könnyen ki tudja javítani a rossz jegyeket. Máskor is kapott már a figyelmetlensége miatt karót, anyáék nem örültek, de megértették őt. Most azonban másként állt a dolog, nem akart elmúlni a haragos kedvük sehogyan sem. Lehajtott fejjel hallgatta szüleit, akik megdorgálták.
– Korni, hamarosan vége enne a félévnek, majdnem minden jegyedet lerontottad! Ha ezt így folytatod, az év végi bizonyítványod még ennél is rosszabb lesz, ami már kihathat a jövődre is.

Korni tudta, hogy szüleinek igaza van, és csak jót akarnak, de ő akkor sem tudott igazán szomorú lenni. Felhevülten válaszolt.
– A jövő még nagyon-nagyon messze van, most viszont esik a hó! A szánkózásra és a hócsatára kell most figyelni, a tanulásra ott lesz az egész tavasz!

A szülei azonban nem hagyták magukat.
– Tavasszal meg állandóan a játszótérre akarsz menni, homokozni, hintázni és bogarakat fogdosni. Nyáron pedig nem fogsz tanulni, mikor minden barátod csak lazul és pihen, ezt te is jól tudod. Korni, lassan attól félek, hogy valamiből meg fogsz bukni, így tényleg veszélybe kerülhet a továbbtanulásod és a jövőd!

Korni most már mérges lett.
– Nem hiszem el, hogy mindig csak a jövővel jössz nekem! Az nagyon-nagyon messze van, ki gondol arra?
– Mi gondolunk rá – mondta apa. – Mióta csak megszülettél, csak arra tudunk gondolni.
– És ezt hogyan képzeljem el? Lefekvés után, kézen fogva gondoltok a jövőmre? – enyhült meg Korni.
– Ettől azért kicsit bonyolultabb a dolog – mosolyodott el már anya is. – Az első szülinapodon csináltunk neked egy megtakarítást. Ez olyasmi, mint a bankszámla. A lényeg, hogy minden hónapban pénzt rakunk be, és soha nem veszünk ki belőle. Amikor majd 18 éves leszel, és tanulni, dolgozni szeretnél, akkor odaadjuk neked.
– Akkor legkésőbb 18 évesen eljutok Disney Land-be – kerekedett el Korni szeme. – Ez nagyon jó fej dolog tőletek! Hogyan köszönhetem ezt meg?
– Köszi a bókot, de ha példát veszel rólunk és te is gondolsz egy picit a jövődre, az elég köszönet. Nem kell mindig, csak amikor a suliban vagy.

Korni érezte, hogy ez most komoly dolog. Hősiesen igyekezett nemet mondani a hópelyhek hívó szavának. Nem mindig sikerült neki, de ami fontos, több egyest már nem gyűjtött be ebben a tanévben.