Értékes, pénzmentes mentés

Befagyott tócsát és hódarát hozott a december. Apró szemekben rátelepedett a fák ágaira, az autók szélvédőjére és a kukák tetejére. Pont az a mennyiség, ami bosszantó és nem élvezhető. Szánkózni, hógolyózni még nem lehet, a hóember pedig még csak sáremberként létezik. Apa sem örült a reggeli mini-havazásnak, és morcosan vakarta a jeget az autó ablakairól. A gyerekek dideregtek, azonban rájöttek, milyen mókás, ha rálehelnek a letakarított üvegre. A pára megmarad, és menő ujj-rajzokat lehet készíteni. Lina egyszarvút csinált, Korni pedig Batman jelét készítette mérnöki precizitással. Apa ujjai azonban nem voltak ilyen vidámak. Pirosra csípte őket a hideg, hiába dörzsölgette és lehelte tenyerét. Bedugta a slusszkulcsot, elfordította, de az autó csak fáradtan nyögött egyet.

Ehhh. Pont, mint Lina a felébredése pillanatában. Látványos volt a hasonlóság, Lina nem akart felkelni, az autó pedig nem akart elindulni. A különbség annyi volt, hogy Linát egy finom reggelivel és mézes teával ki lehetett csalni a párnák közül, az autónak viszont semmi sem használt. Hiába próbálta apa többször beindítani, hiába kukkantott be a motorháztető alá, az autó már nem is nyögött. Gyakorlatilag semmit nem csinált.

– Milyen buli, hogy mindannyian el fogunk késni – kacagott Lina –, a beszélgető körben majd elmesélem a többieknek!

– Én azért nem vagyok ilyen boldog – mondta Korni. – A tanító néni mérges szokott lenni, ha késve érkezünk az iskolába.

– Az aggodalom helyett inkább menjünk villamossal – javasolta apa –, ha nem kell sokat várni, még mindenki időben megérkezhet.

A gyerekek a hátukra kapták a táskájukat, és fürgén elindultak. Pár perc séta után megérkeztek a villamosmegállóba, ahol sok-sok ember várakozott már. A sárga hatos villamos pedig épp akkor érkezett. Az ajtók kinyíltak az emberek pedig kitódultak. A gyerekek megfogták apa kezét, így egyszerre tudtak felszállni. Szerencsére találtak két szabad helyet, így a gyerekek gyorsan le is huppantak. Utazás közben látták a Dunát, a Parlamentet és még egy vasúti pályaudvart is. Az emberek kapaszkodtak, le- és felszálltak, sokan álmos tekintettel nézelődtek. Egy fiatal srác zenét hallgatott a headset-jén, de olyan hangosan, hogy még Korni és Lina is hallotta a Wellhello hangját. Egyszer azonban egy furcsa hajú férfi hajolt oda apához.

– Hajléktalan újságot árulok, szabad egyet Önnek is? – szólt csendes, tisztelet tudó hangon.

Apa vett egy újságot, az idegen megköszönte a pénzt, és tovább sétált.

– Milyen furcsa volt a bácsi haja – csodálkozott Lina –, mintha be lett volna fonva!

– Olyan, mint anya kedvenc énekesének a haja – mondta apa –, Bob Marley-é.

– Ki volt ez a bácsi? – kérdezték a gyerekek – Ismerted őt?

– Nem, nem tudom ki ő! – mondta apa.

– És mit árult? – faggatták tovább.

– Hajléktalan magazint. Tudjátok, vannak olyan emberek, akiknek nincs otthonuk, nincs munkájuk, pénzük, ezért az utcán alszanak. Őket hívjuk hajléktalannak, hisz nincs egy hajlék, menedék, amit ki tudnának fizetni. Ezek az emberek sokszor aluljárókban vagy padokon alszanak, és egész nap az utcán sétálnak.

– Szegények, mennyire fázhatnak! – mondta Korni – Én kabátban is vacogtam reggel. Ennek a bácsinak csak egy pulcsija volt.

– Igen – válaszolta apa –, és éhesek is, hisz nem tudnak ételt sem venni. Igazából semmire sincs pénzük.

Ekkor azonban egy goromba néni odahajolt hozzájuk:

– Büdösek és lusták, csak kéregetni tudnak! Nem kell őket sajnálni! – mondta. A nyála szinte repdesett, és gőgösen elvonult.

– Persze, hogy büdik, hisz nincs nekik fürdőkádjuk! – kiabálta utánuk Lina.

A beszélgetés azonban nem folytatódott, mert le kellett szállniuk a villamosról. Először Kornit kísérték el a suliig. Útközben a fiú hangosan morfondírozott:

– Hogyan lehetne segíteni a hajléktalanoknak? Jöhetünk holnap is villamossal, apa? Elhozom a zsebpénzem és oda adom a bácsinak, hogy vegyen magának egy meleg kabátot.

– Korni, ez tényleg igazán kedves tőled, de a zsebpénzért sokat dolgoztál. Tartsd meg! Viszont van egy ötletem! Tartsunk egy kis gyűjtést! Írjuk ki a liftbe, hogy mindenki hozza el a kinőtt vagy megunt meleg ruháját, utána pedig oda lehet adni annak, akinek nincs.

Az ötlet nagyon tetszett a gyerekeknek! Pár órával később, már újra a meleg otthonuk nappalijában ülve plakátokat készítettek. Ragasztottak ki a liftbe, de vittek be Korni iskolájába és Lina ovijába is. Anya és apa pedig párat a munkahelyére is kitett, így sok-sok ember látta. Péntekre több zsák kabát és pulcsi gyűlt össze. Sokan konzerveket, szendvicseket is hoztak, pedig ezt nem is írták ki a plakátokra.

Anya és apa bérelt egy nagy autót és szétosztották a holmikat. Korni arra kérte szüleit: menjenek többször villamossal, hogy tudjanak újságot vásárolni az érdekes hajú bácsitól. Lina pedig az uzsonnáját, amit eddig sosem kért az oviban, a zsebébe dugta, és hazafelé odaadta a padon alvó néninek. A gyerekek megtanulták, hogy pénz nélkül is lehet segíteni a hajléktalanoknak.