Az októbert Korni egy igazán felnőttes feladattal indította. Szülei megengedték neki, hogy EGYEDÜL menjen el a boltba!
Az egész egy ígérettel kezdődött. Apa megsüti a  “csodálatos palacsintát”, ami az egész család kedvence. Mindenki nagyon örült a hírnek, jól kezdődik a nap! Csodás az íze, és ha megeszi az ember, csodálatos lesz a kedve is. Ilyen finomságot senki más nem tud csinálni, hisz tele van titkos hozzávalókkal. Lina már kilesett párat: mazsola, kakaó, banán és valami furcsa sárga fűszer, amiből csak egy nagyon picit kell beleszórni. Apa egy napocska alakú palacsintasütőben sütötte ki a finomságokat, majd minden napsugárra más-más dolgot lehetett kenni. Baracklekvárt, nutellát vagy vanília pudingot. A sokízű palacsinta ötlete Lináé volt, hiszen így mindent meg tudott kóstolni. Szerinte ettől még csodálatosabb lett az eredmény, és az élmény.
A sütés most is úgy indult, ahogy eddig. Apa elővette a titkos dobozokat, Lina kíváncsian nyújtogatta a nyakát, akár a kislibák, és Korni már a szája szélét nyalogatta.
– Hmmm de várom már. – szólalt meg Korni nyálcsorgatva.
– Tudom, hogy várod,  – szólt hirtelen apa – de sajnos az egyik titkos hozzávalóm elfogyott. Az egyik legcsodálatosabb összetevő!
– Honnan lehetne szerezni? – kérdezték a gyerekek.
– Természetesen a boltból. Én sajnos nem tudok elmenni, mert vigyáznom kell a csodás tésztára, amit kikevertem.
– Én tudom az utat szomszédos kisboltig! – rikkantotta Korni. – Múltkor is végig én mentem elől, minden piros lámpánál megálltam, és szétnéztem az úttesten.
– Az már igaz, profi voltál. – mosolyodott el apa – Azonban ez mégis nagyon komoly dolog. Biztos vagy abban, hogy tudsz magadra vigyázni?
– Természetesen apa!
– Majd én is vigyázok rá! – szólt közbe Lina – Tudod, hogy mindig figyelmeztetem, ha valami rosszat csinál!
– Ez is igaz! – mosolyodott el apa.

 

Igy történt, hogy a két gyerek együtt vágott neki az útnak. Korni egyik kezében fogta Lina kezét, a másikban a bevásárló táskát, amit apa adott neki. A táskában volt egy ötszázas. Apa azt mondta, ez bőven elég. A pénz mellett lapult egy boríték, amiben a titkos hozzávaló neve állt. Csak a boltban lehetett kinyitni, ez volt apa kérése.
-Annyira csodálatos ez a dolog, hogy csak a boltban szabad elolvasnotok! – mondta.
A gyerekek tudták, hogy apukájuk bolondozik, de amit megígértek betartották, csak a boltban vették elő a borítékot.

 

Amikor beléptek, mind a ketten hangosan köszöntek a boltosnak.
– Jó napot kívánok! –  Korni, már felnőtesen, – Sziaaaa Kati néni! – Lina pedig ugrándozva.
– Kérünk szépen egy…, egy…, ez nem lehet igaz! – sopánkodott Korni – egy citromot kérünk!
– Pfúúúj! Citrooom? A palacsintába? Attól mindig összehúzódik a szám. Pedig a csodalatos palacsintától mosolyogni szokott. – nyafogta Lina.
– Igazad van! Ez biztos tévedés, vagy egy rossz vicc. – kontrázott Korni – Apának mindig olyan buta viccei vannak!
– Nem is buták! – védte meg Lina apukáját – Ha ezt kérte, akkor vigyük ezt!
– És mennyi citromot kértek? – kérdezte a boltos néni.
– Egyet! – vágta rá Korni.
– Egy darabot, vagy egy kilogrammot?
– Hááát ezt nem tudjuk. – mondták szemüket lesütve a gyerekek.
– Apa ezt nem mondta el – tűnödött Korni.
– Mert mindig a vicceken jár az esze! – nevetett Lina.
A gyerekek elkezdtek tanakodni, hogy mi tévők legyenek. Mögöttük egy mérges bácsi szólt rájuk.
– Nem lehetne gyorsabban?
Lina morcosan nézett vissza rá, majd a boltos nénihez szólt.
– Kérünk egy kilót!
A boltos néni kimérte.
– 560 Ft lesz. – mondta.
Korni elővette a pénzt, majd olyan lett az arca, mint aki citromba harapott.
– Apa csak ötszáz forintot adott. – mondta a földet nézve, szomorúan.
Azonban a boltos néni mosolyogva megmentette a helyzetet.
– Hitelezek nektek 60,- Ft-ot. Amikor legközelebb jöttök, ideadjátok.
A gyerekek megköszönték, és értetlenkedve hazamentek.

 

Egymás szavába vágva mesélték a kalandot apjuknak!
– Apa, te komolyan citromot akartál velünk etetni?
– Ráadásul nem mondtad meg, hogy mennyit hozzunk!
– Hitelt kaptunk a boltban, az mit jelent?
Apa ráncolta a homlokát, de lassan megértette mi történt. Leültette a gyerekeket, és megmosta az egyik citromot. Elkezdte a héját reszelgetni, és magyarázatot adott a sok kérdésre.
– A citromnak csak a héját tesszük bele. Nem az egészet, csak egy picikét. Természetesen nem akartam a csodás palacsintából savanyú palacsintát csinálni.
A gyerekek szivéről nagy kő esett le.
– Sajnos elfelejtettem mondani, hogy elég lesz egy darab citrom. – folytatta – Az járt a fejemben, milyen nagyok és ügyesek vagytok, és teljesen kiment a fejemből. Ne haragudjatok!
– Semmi baj apa! – nevették el magukat a gyerekek.
– Ami a hitelt illeti, szerintem már sejtitek. A boltos néni kifizette helyettetek a pénzt, ezt hívhatjuk kölcsönnek, vagy hitelnek is. Ezt később neki ki kell fizetnünk!
– Akkor a hitel olyan pénz, ami nem a miénk?
– Igen! Most szükségetek volt rá, ezért kaptátok, de ez nem marad a tiétek.
– Igazából te vagy, aki hitelt kapott. Hiszen mi neked vásároltunk.
– Nagyon igaz! Én kaptam a hitelt, és nekem is kell visszafizetnem.
– Minden boltban adnak hitelt? Az tök jó lenne, ha megvehetném most magamnak a legót amit kinéztem! Nem kellene várni, amíg összesporolom rá a pénzt!
– Nem, nem! A hitel nem olyan jó dolog! Sokszor még kamatot is kell rá fizetni! Emlékszel még mit mesélt erről Evelin néni?
– A bankár boszi? – kuncogott Lina.
– Maradjunk az Evelin néninél – kérte apa.
– Értem azt hiszem. – vakarta a fejét Korni – Ha hiteleznek nekem, akkor többet kell fizetnem, mint az eredeti ár. Akkor a boltos néni is kér kamatot?
– Nem hiszem, mert ő egy jó barátunk. De a csodálatos palacsintából vihetnénk neki.
– Jó ötlet! – csillant fel Korni szeme.

 

A csodálatos desszert után újra elsétaltak, most már hárman a boltba. Kifizették a tartozásukat, kamattal együtt, ami most egy “csodálatos palacsinta” volt.