Egy nyálkás őszi reggelen, halk koppanások ébresztették Linát. Álmában épp Bélussal, a szomszéd kutyával játszott. Labdát dobált neki, és a vidám eb hangos dobogással vetődött utána. Miután rájött, hogy csak álom volt, kissé csalódottan nézett körbe. Először azt hitte, hogy az esőcseppek okozzák a fura zajokat, de rájött, hogy ez a szomszédból jön. Valaki beköltözött az üres lakásba. Lina képzelete szárnyra kapott. Lehet, hogy egy tündér? Vagy egy boszorkány? Ha valóban boszi az illető, vajon jóságos? Van fekete cicája? Varázsseprűje? Ha szépen megkéri, vajon repülhet vele?

Izgatottan szaladt át anyához és apához, hogy elmesélje nekik a nagy híreket: varázslény költözött a szomszédba. Szülei még álmosan, de mosolyogva hallgatták előadását. Még Korni is átjött, de ő persze nem hitt neki. Ez csak álom. – mondta, de nem volt igaza. Ő Bélusról álmodott, aki biztosan nem boszorkány, hiszen utálja a macskákat, és kéz hiányában a seprűn sem tud kapaszkodni. A szülei megígérték, hogy segítenek az ügy felderítésében, de csak a reggeli után.

Mire mindenki jóízűen elfogyasztotta a csokis-mézes zabkását, Lina már nagyon izgatott volt, és nem tudta megvárni, amíg anya és apa elpakol a konyhában. Ő kikukucskált a folyosóra. Először dobozokat pillantott meg, mindegyikre más betű volt írva. Lina még nem tudta elolvasni őket, ezért találgatni kezdett. Az egyikben biztos ott vannak a varázsigés könyvek. A másikban talán ott lapul egy igazi üst. Jobban kidugta a fejét, így épp belátott a félig nyitott ajtón. Legnagyobb megdöbbenésére egy fekete cica kukucskált ki rá. Ez egy picit megijesztette, így inkább gyorsan visszaosont a szobájába. Rajzolgatni kezdett, de hamarosan újra felébredt a kíváncsisága. Ismét kikukucskált a folyosóra, de nem látott már dobozokat. Az ajtóban azonban állt egy néni. Fekete ruhában volt, de cipője és a táskája akár a szivárvány. Lila, rózsaszín, kék és sárga színek kergetőztek rajtuk, teljesen elmerült bennük. A néni kedvesen ráköszönt, ő pedig elpirulva zárta be előtte az ajtót. Szerencsére nem volt ideje ezen gondolkozni, mert Korni épp a játszótérre tartott, és ő nagyon szeretett volna vele menni.

A nap most már kisütött, sok gyerek volt a játszótéren. Nem volt szabad hinta, Lina ezért felfedező útra indult. Színes faleveleket szedett, majd megpillantott valami furcsát. Lila, rózsaszín, kék és sárga…, ezek nem őszi színek. A szomszéd néni táskája az egyik mászókára felakasztva lógott. Lina körbenézett, és látta, hogy a néni épp most száll fel a buszra. Gyorsan kiabálni kezdett neki, de már késő volt. A busz elindult. Odaszaladt a szüleihez, és elmondta mi történt. A szivárvány táskát hazavitték, és becsöngettek vele a szomszédhoz. Lina aggódva figyelt. Arra gondolt, hogy itt talán mégis egy rossz boszorkány lakik, aki békává fogja változtatni őket. Az ajtó kinyílt, és anya elkezdett beszélgetni a nénivel. Elmesélte mi történt és oda adta a táskát. A néni nagyon boldog volt, kiderült, hogy Evelinnek hívják és nagyon kedves. Lina meg merte kérdezni:

– Evelin, te boszorkány vagy?

– Nem, dehogy! – nevetett – Én egy bankban dolgozom.

– Mi az a bank?

– Az egy olyan hely, ahová az emberek beviszik a pénzüket, mi pedig vigyázunk rá.

– Miért viszik be? Ők nem tudnak rá vigyázni? A tesómnak is van már zsebpénze, amire egy robotos persely vigyáz.

– És ez a robot, tud több pénzt csinálni? – kérdezte huncut mosollyal Evelin.

– Sajnos nem. Ő csak őrzi, és varázsszóra nyílik ki. Miért kérdezed?

– Azért, mert a bank viszont tud több pénzt csinálni.

– Ez olyan, mint egy varázslat! – ámult Lina tátott szájjal.

– Ez nem varázslat. Úgy hívják, hogy kamat.

Lina el volt bűvölve. Elköszönt Evelintől és átszaladt Kornihoz. Elmesélte neki mit hallott.

– Képzeld, a szomszéd néni aranyos! Azt mondja, hogy ő nem boszi, de én nem hiszem el!

– Miért nem? – kérdezte unott fejjel Korni

– Azért, mert több pénzt tud varázsolni. A varázsigét már én is ismerem: KAMAT. Kipróbálhatnánk a zsebpénzeden, hogy működik-e!

Hangos nevetés szakított félbe Linát. Apa állt az ajtóban, aki mindent hallott.

– Linacica, ez nem varázslat. Az emberek a bankban kamatot kapnak a pénzükre. Ez olyan, mint mikor Korni az egyik heti zsebpénzéből a két kiló alma helyett, csak egyet vesz meg. A megmaradt pénzen pedig magot vesz, amit elültet a kerteben, gondozza, öntözi a hajtásokat. Pár év múlva nem kell almát vennie, mert évről-évre kilószámra jönnek a finom, édes, ropogós almák. Mindezt abból az egy kilóból, amiről lemondott. Ez a kamat! – mondta. Most már Korni is hegyezte a fülét, és elképedve megkérdezte.

– Akkor az én zsebpénzemet miért nem ott tároljuk?

– Tárolhatjuk ott is, de akkor mindig el kell menned érte, ha venni akarsz valamit.

Korni gondolkodott. Ő minden héten vesz magának és Linának egy golyót a bolt előtti gépből. Vicces játékok, vagy rágó van bennük. Olyan izgi! De nincs mindig idő elmenni előtte a bankba.

– Akkor csak egy részét fogom berakni! Vigyáznak rá, és a kamatok miatt gyorsabban meglenne a pénz Disneyland-re.

– Korni, remek üzleti érzéked van. Még egy picit gyűjtögess, és ha már elegendő lesz, bevisszük.

– Mennyi az az elegendő?

– Tudod mit, holnap kérdezd meg Evelin nénitől! Aki nem boszi, hanem bankár!

– Persze, bankár boszi! – rikkantotta el magát Lina.

Másnap Korni átkopogott, és megkérte Evelint, hogy meséljen neki a bankról. Korni kérdésekkel bombázta, és egész délután beszélgettek. Megtudta, mennyi pénzt kell a bankba vinni, abból mennyi lesz majd, és meddig vigyáznak rá. Ami pedig a legviccesebb, Evelinnek van boszorkány jelmeze. Lina eldobja majd az agyát!