Ez a poszt több mint fél éves. A benne szereplő információk elavultak lehetnek!
„Évek óta nem emeltek fizetést, és soha nem tudtam volna magasabb pozicióba kerülni. Emellett megszülettek a gyerekek, sokszor segített volna, ha otthon lehetek velük. A munkám elvégzéséhez nem kellett volna az irodában ülnöm, de a tulajdonosok hajthatatlanok voltak. Váltottam, és nem bántam meg! Féltem, ragaszkodtam, hiszen két gyerek mellett óriási felelősség egy ilyen döntés meghozatala.”– válaszolta Viktor, amikor megkérdeztem, hogy miért hagyta ott 11 év után a gazdasági vezető állását egy magyar középvállalkozásnál. Elmondása szerint a mai magyar gazdasági környezet kedvez az álláskeresőknek. A kockázatokat természetesen mérlegelni kell, amihez több segítséget is igényelhetnek.
Az előző részben Szlávy János adott interjút, akinek kockázatelemző cége, felvételiző magánszemélyeknek nyújt, rendkívül hasznos szolgáltatást. Röviden a jelentkező is kap egy céges “önéletrajzot”, elemzéssel és magyarázattal, így biztonsággal tud dönteni az állást illetően. A multinacionális cégeknél talán kevésbé hatékony ez a fajta kockázatelemzés, de a felvételinél nagyobb eséllyel lesz feltétel a nyelvismeret. Az angol ma már magyar cégeknél is alapkövetelmény. Gyakori, hogy a felvételinek legalább egyik köre részben, ha nem teljes egészben angolul folyik. Egy felelősségteljes munkahely, vagy pozicíóváltásnál a felkészülés elengedhetetlen. Ebben segít a QFS által korábban már bemutatott Gyulai Évi, és az általa vezetett WISE Business English Solutions.
„A miénk nem egy klasszikus tanfolyam. Nálunk társalgás orientált képzés folyik. Tartalmaz coachingot, marketinget, pénzügyet, van benne sales fókusz is. Mindent kínálunk, ami az üzleti angol elemeiben megtalálható. Mindezt rendkívül kommunikatívan.”– válaszolta a kérdésemre Évi, hogy miért pont őket válassza egy állásra pályázó. Ennek a specializációnak az eredménye, hogy a Gerilla Önéletrajz Műhellyel is vannak közös projektjeik. A két cég együttműködésének célja, hogy több fronton is támogassa az álomállásra pályázókat. A WISE-nál a munkahelyváltás előkészítése mellett, interjúra és prezentációra való felkészítést is vállalnak. “Az álláskeresést csoportos tanfolyamokkal és egyéni felkészítéssel is segitjük. Az álláskereső üzleti angol tanfolyamaink 3 hónapos blokkokban indulnak el. A korábbi ismerkedő esteket megváltoztattuk, és kurzusszerűen működtetjük. Az álláskeresés a gerilla önéletrajzíróval való együttműködésünk miatt került fókuszba. Ma minden komolyabb pozicióban elvárás az angol nyelvtudás. A többkörös felvételi egyike szinte biztos, hogy angolul fog zajlani. Van olyan, mint például a Morgan Stanley, hogy a négykörös interjúból, mind a négy angolul történik. A nyelvismeret szükséges, hogy a jelentkező valóban felívelő pályát tudjon befutni egy cégnél.”
Két esettel találkozhatunk:
- Ami a gyakoribb, hogy az utolsó pillanatban keresik meg az iskolát. Itt már szükséges egy haladó szint. Az angollal kevésbé foglalkoznak, csak a szókincs van tartalmilag erősítve. Itt elpróbálják a konkrét felvételi szituációt, és igyekeznek kitalálni, hogy mik lesznek az interjún a kérdések. A tanárok elkérik a pozícióról a leírást, és az önéletrajzot, hogy a szakmai múltat vizsgálva többször is elgyakoroljanak egy intejút. Az utolsó pillanatig szimulálják azt, ami a közeljövőben várható. “Ezek egyéni foglalkozások, itt már nem lehet senkit megtanítani angolul.”
- Aki nagyon tudatos, az már jóval a váltás előtt felkészül. Ha a nyelvtudása alapszinten van, akkor fel kell hozni haladóra, tárgyalóképes szintre. Ez fél, de inkább egy év. A három hónapos tanfolyamon nagyon tudatos emberek vannak, akik tudják, hogy hamarosan váltani akarnak. Itt még van idő az angoljukat fejleszteni. „A szegmenst már az elején belövik, és ha megjön a pozíció, akkor már csak egyéni finomhangolásra van szükség.”
„A coachingot kombináljuk a nyelvoktatással. Felturbozzuk a jelentkezőt pszichológiailag, angol nyelvismeret és egyéb területeken is. Kis csoportokban dolgozunk, max 5-6 fővel. Ami előny, hogy csoport szinten is tudunk egyéni felkészülési pontokat beiktatni. Az egyik erősségünk, hogy HR-es szinten több éves tapasztalatunk van. Londoni, USA-beli pozícióba is segítettünk már jelentkezőket. Ami fontos, hogy tudjuk, hogy mi az a 100 kérdés, ami előfordulhat egy-egy interjú során.” A beszélgetésünk végén már csak két kérdés maradt. Mindez mennyibe kerül, és mi az első lépés, ha valaki érdeklődik. A csoportos foglalkozás 20 ezer forint/hó, ami heti két alkalom, alkalmanként két óra, és óránként 45 perc. Az egyéni felkészítés, változó és rugalmas időintervallumban, 7-8 ezer forint/alkalom. Az első lépés pedig nem más, mint egy
szintfelmérő kitöltése.
Köszönöm Gyulai Évinek, hogy a rendelkezésemre állt. Gratulálok eddigi tevékenységükhöz, hiszen a segítségük révén sokan töltenek be piacvezető cégeknél, sokszor külföldi pozicíókat.
A Gerilla Önéletrajz Műhely 2009 óta segíti az álláskeresőket tantermi képzésekkel, személyes konzultációval és távoktatás keretében motivációs levelük és önéletrajzuk megírásában. A céljuk felkészíteni a jelentkezőket az állásinterjúkra (ha mindez angolul történik, akkor a Wise Business English Solutions segítségével), hogy miként adják el ügyesen magukat.
A Munkatársaim! oldalon pedig tájékozódhatnak a leendő munkahelyük, az ott dolgozók általi, megítéléséről. A regisztrációt követően szinte minden jelentős cégre rá lehet keresni, az erősségei, és gyengeségei után kutatva.
A következő bejegyzésben a munkaerő-szervezést mutatjuk be Budai Éva Cseperke Key Account Manager (Manpower, Adecco) segítségével. Emellett olvashatnak egy interjút Béres Anna Klárával, a Napcsillag Kft (EuroFamily kiskereskedelmi hálózat) gazdasági vezetőjével, aki elmondja hogyan tudták az utóbbi években kétszer is elnyerni az AON Legjobb Munkahely Díját. Tartsanak velünk!
QFS Kapcsolat