Diagnózis: A régi hitelek felülvizsgálata javallott, éves több százezres költségcsökkentés céljából
2017-06-13Kutya egy munka
2017-09-08Ez a poszt több mint fél éves. A benne szereplő információk elavultak lehetnek!
Korni holnap lesz 10 éves. Nagyon fontos dátum, hisz ettől kezdve már ő is kaphat zsebpénzt.
Korni őrülten izgatott volt a nagy napon. Lesz torta és persze ajándékok. Amikor megszólal az Alma együttes dala, kívánhat valamit, és elfújhatja a gyertyákat. Utána pedig indulhat a buli a barátokkal. Anya feldíszítette az egész lakást lufikkal, színes masnikkal, apa pedig hívott egy igazi bohócot is. Lina, Kori kishúga pedig megígérte, hogy nem veszi el bátyja játékait, hiszen szülinapja van. Ezzel és egy gyönyörű rajzzal ajándékozza meg nagytesóját az ünnep alkalmából.
Korni már kora reggel felébredt, annyira izgatott volt. Reggeli után szaladt a tablettjéhez, ès elkezdett keresgélni a neten. Vajon mit kívánjon? Szeretett volna elmenni Disneyland-be, de a szülei mindig azt mondták, túl drága. Korni nem értette, mit jelent a túl drága. Gondolkozott, mikor hallotta ezt a szót. Amikor apa tankol, mèrgesen morog, hogy a benzin túl drága, de ugyan ennyibe kerülnek Lina úszás órái is, ami pedig nagyon fontos. Anya a boltban figyel és számol, nem vesz drága játékokat, pedig Korni fociórái ugyanannyiba kerülnek, mint a legújabb MainCraft játék. Megfogadta, hogy az első zsebpénzéből bizony megveszi magának ezt a video játékot, elviszi a családját Disneylandbe és Linának is vesz valamit, csak hogy ne hisztériázzon. Kikereste mennyibe kerül a repülőjegy, a belépő, hozzáadta a videojátékot, illetve azt a rózsaszín, fahéj illatú pónit, amit Lina annyira szeretett volna megkapni. A számológépen olyan sok nulla volt, hogy Korni először nem is tudta, mi ez a szám. Próbálta kitalálni. Tízezresek, százezresek… Mi is jön utána?
Azonban hirtelen megszólalt a csengő, hallotta, hogy megérkeztek az osztálytársak. Boldoooog szülinapooot Korniiii! – kiáltották a focicsapat tagjai. Az ünnepelt pedig rohant, pacsit adott a fiúknak, puszit a lányoknak, érkezett a kedvenc tejszínhabos csokis torta Verdák-os marcipánnal, megszólalt a Ma van a szülinapod… és elkezdődött a buli! Kibontotta az ajándékokat, és a legnagyobb meglepetés az volt, hogy a nagyszülei megvették a MeinCraft játékot. A délután játékkal, tánccal és nevetéssel telt. Este Korni fáradtan zuhant be az ágyba. Anya és apa bejött jó éjt puszit adni, illetve átadni az első hivatalos zsebpénzt, amit erre a különleges alkalomra tartogattak. Egy színes borítékot adtak át Korninak, amiben 5.000,-Ft volt. Anya megölelte Kornit, és ezt mondta neki:
– Ez a pénzt szülinapodra kapod. Azonban mivel már nagyfiú vagy, minden pénteken kapsz tőlünk 1.000Ft,-ot. Arra költheted, amire csak akarod!
Korni boldogan aludt el, álmában Disneylandben járt és Linával hullámvasutazott.
Reggel, a csokis müzli után kezébe fogta a pénzét, és az előző nap összeírt netes kívánságokat. Boldogsága szomorúságba, majd dühbe csapott át!
Ebből mèg egy nyomi kis póni sem jön ki, nem hogy Disneyland! – gondolta – Még jó, hogy mama és papa megvette a játékot!
Összehívta a családi kupaktanácsot, és mérgesen kifakadt:
– Nem értem anya! Hogy fogok így körhintázni Mickey egérrel, vagy vezetni a Thomasos autót? Az én zsebpénzem nem elég. Mit kellene csinálnom?
Anya és apa elmosolyodott, majd így szóltak:
– Korni ez egy nagyon jó kérdés! Mit gondolsz, érted már mit jelent az a szó, hogy drága?
– Azt hiszem igen. Mikor a zsebpénzem nem elég semmire sem.
– Biztos vagy abban, hogy semmire nem elég?
Korni csalódottan nézegette a listát, illetve az 5.000 Ft,-ot, majd hirtelen felragyogott a szeme.
– Persze, milyen igazad van! Ebből a pénzből vehetek magamnak temérdek csokoládét, de lehet még az állatkertbe is be tudok menni Linával együtt!
– Így van Korni. Tegnap még ezt sem tudtad volna megtenni.
– Hmmm, akkor végül is attól függ mi a drága, hogy nekem mennyi pénzem van.
Anya es apa kacagva adott neki igazat.
– Én azonban mégiscsak szeretnék elmenni abba a mesés Vidámparkba…
– Akkor Korni bizony spórolnod kell!
– És azt hogyan csináljam? -kapta fel a fejét Korni.
– Ez egy másik szuper kérdés! Minden nap mesélni fogok neked a pénzzel kapcsolatos dolgokról. Most azonban irány a játszótér a homokozóval és a hintával. Lina már nagyon be van sózva, ne várassuk tovább! Ebéd után pedig kipróbálhatnád az új játékaidat is!
Korni kiokosítva vetette bele magát a nyári mókákba. A játszótéren találkozott a barátaival is, és sárdobáló csatát rendeztek.
Este fáradtan bújt az ágyba. Alig várta a következő élménydús napot, valamint a sokat sejtető pénzes mesét…