Amikor a befőtt teszi el a nagymamát, vagy a gyerek tartja el az anyját.

A nyugdíjkorhatár emelése, a magánnyugdíjpénztárak “államosítása”, a nyugdíjjárulék “átnevezése” szociális hozzájárulási adóra, a korhatár előtti nyugdíjak megszűnése, rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálata, a szülőtartás törvényi hátterének megerősítése. A folyamat rég elkezdődött, de mi lesz a vége? Erre keresem a választ.

A múlt héten Katalinnal beszélgettem a polgári törvénykönyv tervezett módosításáról, amely a szülőtartásról rendelkezik, és annak hatásairól. Katalin évek óta segít egyedülmaradt 71 éves édesanyjának, akinek óriási trauma kiszolgáltatott helyzete, hogy a havi nyugdíjából egyszerűen képtelen megélni. Éva mindig arra törekedett, hogy a lányának mindenből a legjobbat biztosítsa, támogassa őt, és idős korára szülőből hirtelen felügyeletet, ellátást igénylő eltartott lett, ami miatt lelkileg teljesen felörlődik. Katalinnak természetes, hogy ott van édesanyja mellett, de szerinte nem megoldás, hogy az állam a családtagokra hárítja a közelgő nyugdíjkatasztrófa kivédését.

old-woman-upset

Erről lenne szó? A mostani törvénymódosítás felkészülés lenne egy fenntarthatatlan nyugdíjrendszer finanszírozására?

A portfolio.hu közétett egy elemzést, amit a Bank of America Merrill Lynch készített (nyugdíjkatasztrófa). Az elemzés szerint az Európai Unióban a csökkenő gyermekvállalás, és az öregedő társadalom mellett a nyugdíjban töltött évek egyre magasabb száma is rendkívüli teher a nyugdíjkasszák számára. Egyértelmű. hogy a jelenlegi magyarországi felosztó-kirovó nyugdíjrendszer fenntarthatatlan. Számokban kifejezve: “az az elgondolás sem működik, hogy a fiataloknak kellene állniuk a mostani nyugdíjakat, ugyanis ez a jövő generációjának fizetéséből 40-75%-ot emésztene fel. Ha pedig az állam állja a megnövekedett nyugdíjköltségeket, akkor például a G7-es országokban a század közepére az államadósság a GDP 300-500% rúghat.” Ehhez kapcsolódik, hogy Magyarországon, a nyugdíjasok összbevételének közel 90%-át az állami juttatások biztosítják. Emiatt az állami nyugdíjrendszer jövőbeli változásai rendkívül nagy hatással lesznek a lakosságra, így különösen kiszolgáltatottak vagyunk. Ebben a kiszolgáltatottságban hazánk világelső a vizsgált országokat tekintve.

 

Milyen lépéseket teszünk most? Hogyan védekezünk ez ellen a jövőben? Hogyan élhetünk nyugodtan, biztonságban ha eljön a pihenés ideje?

Jelenleg a világban négy részből tevődik össze a nyugdíjasok jövedelme. Állami juttatások, vállalati nyugdíjtranszferek, munkabér, és felhalmozott tőke, megtakarítások. Magyarországon a korábban megemlített közel 90%-os állami juttatás mellett átlag 10%-ot tesz ki a nyugdíj mellett végzett munka után kapott jövedelem, és 2-3%-ot az öngondoskodásunk járadéka. Nálunk nem alakult ki a vállalatok által kialakított nyugdíjtranszferek rendszere. Van egy másik ország, Kanada, ahol ugyancsak ez a három pillér van, csak teljesen más elosztásban. Az állami juttatás 38%-ot, a munkabér 20%-ot, és a saját nyugdíjukra félrerakott megtakarításokból kapott járadék 42%-ot tesznek ki a bevételeket tekintve. Tudatosan és módszeresen felkészülnek idősebb napjaikra, a kultúrájuk része, és emiatt minimális a kiszolgáltatottságuk, bármi történjék a nyugdíjrendszerükkel. Mexikóban a legalacsonyabb az állami nyugdíj, 6-7%-ot tesz ki. Az idős embereknek dolgozniuk kell, hiszen a munka után kapott bér a legfontosabb bevételi forrásuk, közel 55%-ot tesz ki az összbevételükből. Ami még érdekes, hogy a saját tőkéből származó öngondoskodás még így is ötszöröse a magyarországinak, pedig az átlagbér kevesebb, mint a harmada az itthoninak. Szívszorító látvány, mikor Mexikóban bemész bármelyik OXXO-ba (a helyi szupermarket), és meggyötört idős emberek pakolják a zacskóba a megvásárolt árút egy kis jattért, ami számukra a megélhetés.

A jövőt tekintve azt gondolhatnánk, hogy mivel az állami nyugdíjban nem bízhatunk, és a nyugdíj melletti robotolás nem lehet megoldás, marad az öngondoskodás. De kiderült, hogy alakul még egy pillér, ami a 20. században végbement társadalmi berendezkedés módosulása miatt már ritkán fordul elő, hogy a gyermek legyen kötelezve a nyugdíjas szülő megélhetésésnek biztosítására. Ez Magyarországon nem újdonság, hiszen eddig is volt lehetősége a szülőnek bírósági úton erre köteleznie gyermekét, de nem vált általános gyakorlattá. Éva ha tehetné támogatná Katalint, és az unokáját, és nem lenne a terhükre. A jelentősebb változás inkább az, hogy például az időseket ellátó intézmények is igényt tarthatnak arra, hogy a hozzátartozót/gyereket kötelezzék a tartás fizetésére, illetve már nem csak az alaptörvény, hanem a PTK konkrét külön rendelkezése is tartalmazza ezt a kötelezettséget. Nem gondolom, hogy a szülők innentől tömegesen élnének efajta jogukkal, viszont elgondolkodtatott, hogy a törvény hatályosságát milyen intézményekre fogják még kiterjeszteni, és hogy a bedőlés kezdetén a szülőknek kell-e majd kezdeményezniük a szülőtartás megkapását, vagy automatikussá teszik majd. Ezek természetesen csak ötletelések, viszont el kell ismerni, hogy a veszély valós, és a felkészülés még nagyon gyerekcipőben jár. Magyarországon a dolgozó lakosság majdnem felének nincs semmilyen szintű nyugdíjterve, még fejben, ötlet szinten sem. Világszerte a dolgozó lakosság 39%-a takarít meg nyugdíjas éveire, ami rendkívül kevés, és ez egy átlag. Ha országos lebontást vesszük, akkor mi vagyunk a mérleg rosszabik felén. A kormányzat több oldalról támogatja az öngondoskodást, és mégsincs kimutatható eredménye?

 

Összegezve az a véleményem, hogy mostantól a nyugdíjtervezéssel nem csak magunkat védjük meg az időskori elszegényedéstől, hanem gyermekeinket is attól a tehertől, amit mi okozhatunk nekik. Támogassuk őket, és ne támaszkodni akarjunk rájuk. Ha bármilyen kérdése van, kérem keresse fel független tanácsadóját, vagy forduljon hozzám bizalommal. (QFS Kapcsolat)