2018-03-22

Pénzügyek a világ körül: a kontinensek között mélyen tátongó szakadékok

Óriási szakadékok, hihetetlen különbségek fedezhetők fel a föld különböző országaiban élő emberek életében és pénzügyi kultúrájában. A Pénzügyek a világ körül sorozat érdekes összefüggések feltárásával indult (1.rész, 2.rész), majd a harmadik részben egy képzeletbeli utazó, a mexikói Pedro, felfedezte New York-ot, Londont. A negyedik részben folytatódott a kaland Németországban. Bemutatták neki a szélsőségek Európáját, Dániát, Olaszországot, Máltát, összehasonlítva Magyarországgal, Szerbiával, Romániával és Ukrajnával. Pedro lassan befejezi utazását, és hamarosan kiderül, hogy Afrikában, Amerikában, Ázsiában vagy Európában telepszik majd le.   Elena és Pedro rendszeresen vitatkozott, állandó feszültség volt köztük. Elenat az idegesítette a fiúban, amibe az elején beleszeretett. A lazasága, hogy csak […]
2018-03-08

Százezreket érő, milliókat érintő, adóbevallási tanácsok

Amíg a cégeknél a jutalom, és a bónuszok kiosztását év végére időzítik, addig az állam a prémiumot, adókedvezmény formájában, év elején utalja át a pénzügyileg tudatos családoknak. Összegszerűen a pár tízezer forinttól a több százezer forintig terjedhet ennek mértéke, amit az adóbevalláskor kell visszaigényelni. Viszont érdemes odafigyelni és ellenőrizni a folyamatot, hiszen a cél, hogy az adózók minnél hamarabb a teljes összeget megkapják. A 2017-es adóbevallásról és az adóvisszaigénylés gyakorlati tudnivalóiról Békési Gabriellát kérdeztem, aki a Békési Consulting Kft ügyvezető igazgatója, és Ő készséggel állt rendelkezésemre. “Fontos határidő közeleg – indította beszélgetésünket Gabriella. – Idén már a NAV készíti el számunkra […]
2017-09-15

Professzionális állás váltás, empatikus céges magatartás

Egy család anyagi biztonságát nem csak pénzügyi befektetéssel lehet megalapozni, hanem a megfelelő munkahely megtalálásával is. Egy jó környezetben, megfelelő javadalmazással, fejlődési lehetőségekkel nem csak pénzügyi jólét megteremtését érhetik el, hanem a magánéletükben is egy sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb miliőt alakíthatnak ki. Egy munkahelyváltásnak viszont jelentős kockázatai lehetnek. A szakmai és magánéleti sikeresség helyett tragédiába is fulladhat egy rossz döntés meghozatala. Ennek a kockázatnak a minimalizálását tűzte ki célul a QFS Blog, ezért négy interjúval és két ajánlással egy sorozatot indított el. Az utolsó részében bemutatjuk, hogy lehet profikhoz fordulni, ha munkahelyváltáson gondolkodnak, mik azok a munkaerő-kölcsönző, munkerő-közvetítő, és fejvadász cégek, […]
2017-05-05

Lizanka, az autizmus magyar hangja- az életről, a megélhetésről, és a támogatási lehetőségekről

Közel másfél évvel ezelőtt, egy utazásom alkalmával, találkoztam először autistával, a kicsi Anikóval. Hihetetlen hatással volt rám. Egy kislány, aki nehezen kapcsolódik a külvilághoz, és saját világát is alig-alig tudja megmutatni. Egy kislány, aki rengeteg nehézségen, és szenvedésen ment keresztül, és még nincs vége a megpróbáltatásainak. A szülei feladták az egész életüket, a terveiket, hogy a gyermeküknek a legjobbat adják. A lelki megpróbáltatások mellett iszonyatos költségek, anyagi katasztrófa, és egzisztenciális zuhanás várt rájuk. Majd találkoztam a munkám során egy másik házaspárral, akik hasonló helyzetben voltak. Elhatároztam, hogy segítek, és minden létező adókedvezményt felkutatok nekik, hogy legalább anyagilag biztonságban legyenek (részletek: […]
Megszakítás