Utazás egy (pénzügyi) kultúrális sokkolóval a világ körül

Előzmények: Pénzügyek a világ körül első és második rész
A 20 éves Pedro Imaginario a Csendes-óceán partján a gyönyörű Puerto Vallarta-n született Jalisco államban, Mexikóban. Egy hotel bárjában mixerként dolgozott, szezonban akár 10-12 órát, és 5.560 MXN-t (mexikói peso, kb 75 ezer HUF) vitt haza havonta, plusz a borravaló. A családjával élt és esélye sem volt, hogy saját lakása, vagy jó nyugdíja legyen. Az ingatlanok árát a gringók verik fel, a jelentéktelen állami nyugdíj mellett pedig mehet majd egy boltba a pénztárhoz árut pakolni, hogy a borravalóból legyen pénze beadni a közösbe, megélhetésre. Ha valamikor megbetegszik az alapellátás rosszabb, mintha otthon marad, a magánkórházak pedig megfizethetetlenek. De még így is vidám, életrevaló férfi volt, élvezte a napot, az óceánt, az életet. Egy nap a munkahelyén megismerkedett Ed-del, akinek van New Yorkban egy hasonló bárja, és hasznát tudná venni a fiúnak. Nehezen hagyta hátra családját, de a jobb élet reményében nekivágott az ismeretlennek.

 

A jóval hidegebb és zsúfoltabb Nagy Almában szembesült azzal, hogy igaz a fizetések jobbak, de a költségek horribilisek, a munka megfeszített, és még sokat is kell adózni. New York-ban a bármixerek másfélszer annyit keresnek, mint az országos átlag, akár 3.400 USD-t (USA dollár, kb. 880 ezer HUF), viszont olyan, Pedro számára eddig ismeretlen kiadásokat kellett kifizetni, mint a fűtésszámla, a közlekedés, a hihetetlenül drága külvárosi albérlet, a különböző adók (Federal, State, City tax), és még az áramot is be kellett kötetni, nem lehet az utcáról “kölcsön venni”. Örület, itt csak bankszámlára utalnak, mindenhez kérik a hitelmúltat, és még a gyerekeknek is van hitelkártyája. Nem elég, hogy minden tranzakciót látnak, hiszen a mosószert is a webshopból rendelik, de még az utalásért is 40-50 USD-t kell fizetni. Pedro csalódott az amerikai álomban. Ahhoz, hogy jó orvosi ellátást kapjon fizetnie kellett biztosítást, ami annyiba került, mint otthon egy havi bére. Ahhoz, hogy nyugdíja legyen bonyolult nyugdíjmegtakarítási tervekről kellett gondoskodnia, tárgyalni a munkáltatójával, adókedvezményeket igényelnie (Roth 401k), befektetési alapokat megismernie. Mintha egy másik bolygón élne. Befektetési alapokról korábban csak filmekben hallott, eddig nem kellett gondoskodnia a jövőről, hiszen valahogy mindig alakult. Több pénzre volt szüksége, de minden jobb álláshoz diploma kell. Kigondolta, ha csak ez kell hozzá, akkor továbbtanul. Ed segítségét kérte, aki hirtelen elnevette magát.

 

Az USA-ban nagyon drága az oktatás, és ők is sokat áldoznak rá, hiszen a tudás a legjobb befektetés.

 

Akkora jelentősége van, hogy a jó iskolák környékén a legdrágábbak az ingatlanok. Ed amellett, hogy másfélszer annyit fizet az otthonukért, mint egy hasonlóan jó környéken, a gyerekeinek már a születésüktől utal pénzt egy befektetési alapba, és a tandíjat is már elkezdte előre befizetni (529 Plan), hogy mire felnőnek, finanszírozni tudják a tanulmányokat. Tervezés, ez Pedro számára kezdett nagyon nyomasztóvá válni, és komolyan elgondolkozott azon, hogy hazamegy a családjához, a barátaihoz, a vallarta-i naplementéhez, a létbizonytalan gondtalansághoz. Mielőtt döntött volna Ed magához hivatta az irodába. Elmondta, hogy nyitott egy helyet Londonban, és szeretné, ha vele menne beindítani a boltot. Több pénz, egy új ország, Európa… Hirtelen rendkívül izgatott lett, és gondolkodás nélkül igent mondott.

 

London, Európa egy más világ. Egy igazi kultúrsokk még New Yorkhoz mérten is, nemhogy Mexikóhoz. Amíg otthon egy százötven éves épület idős volt, addig itt a falakról a több száz éves múlt köszöntött vissza. Az emberek, a sokszínűség teljesen elbűvőlte Pedro-t. Ami kevésbé, hogy a bürokráciában, a tervezésben nagyon hasonlított a két ország. Miért ilyen bonyolult itt is az élet? A jóléti társadalom ezzel jár? Igaz az átlagfizetések alacsonyabbak voltak, mint az USA-ban, de így is tízszerese a mexikóinak.

 

Az Államokban egy logisztikus átlagosan brutto 4.290 USD-t (kb. 1.113.000,-Ft), egy bolti eladó 2.090 USD-t (kb 542 ezer HUF) keres, addig az Egyesült Királyságban az egyik 2.210 GBP-ot (angol font, kb. 775 ezer HUF), és a másik 1.330 GBP-ot (kb 465 ezer HUF).

 

Tény, New York-ban és Londonban átlag felettiek a jövedelmek, de az élet is drágább. Ed 2.600 GBP-ot (kb 910 ezer HUF) ajánlott fel Pedronak, hogy vezesse a bárt, ami egy átlag feletti jövedelem. Soknak tűnik, de több, mint a fele elmegy lakásbérlésre, a maradékból pedig meg is kell élni. Amikor édesanyjának elmondta ezt kineveték. Otthon a töredékéből élnek hatan, mi abban a nehéz? Nem tudják, hogy mikor Pedro vett jó áron egy autót, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítása bónuszfokozat híján többe került évente, mint a vételár. Azt sem, hogy amikor szokta a közlekedést többször szabálytalankodott, amiért kemény bűntetést kapott, leginkább amikor mellékes adásával akarta megúszni a dolgot. Milyen egy ország ez? Otthon minden így működik, itt meg bűntetnek érte? Egyetlen könnyebbsége, hogy olcsóbbak a bankszámlák, mint New Yorkban. Mindent behálóz a pénzügyi rendszer. Csak úgy nem lehet kifizetni a rezsit, kizárólag csoportos beszedéssel (direct debit), és ha egy napig nincs fedezet a számlán akkor lehúzza a credit score-t, ami rontja a hitelkamatokat. Hitelkártya, személyi kölcsön, jelzáloghitel, hitel, hitel, hitel… Itt mindent hitelből oldanak meg. Mexikóban még készpénzzel ügyeskedtek, hitelekkel nem foglalkoztak, megtakarításra nem volt pénzük, itt meg mindent valamilyen pénzügyi terméken keresztül fizetnek ki. Felfoghatatlan, így mindenkiről mindenki lát mindent. New Yorkban sem volt jobb, csak ott fico score-nak hívták, és az ottanihoz hasonlóan itt is egyszerre a hitelmúltat (credit history) vizsgálják. Keveseknek van saját otthona, ami ilyen árak mellett érthető.

 

Az ingatlanok ára, elhelyezkedéstől és nagyságtól függően, New Yorkban 1M USD, Londonban 700 ezer GBP (mindkettő kb. 245-250M HUF) körül mozog.

 

Londonban tradiciója van a szobakiadásnak, Pedro erősen gondolkodott rajta, hogy ezen fog spórolni. Egy este a számítógép előtt ült, intézte a számlákat, befizette az adót, igényelte az adókedvezményeket, bankolt és fogta a fejét, hogy mindez mennyire felesleges. Fizet adót, de vissza is igényel belőle. Hitelkártyával fizet, amikor készpénzzel is megoldható lenne, és egy kis csúsztatással még gördülékenyebb is. Olcsóbb ingatlanárak mellett nem kellene ennyi hitelt felvenni, és nem kerülne mindenki hitelspirálba. Nem kellene még a kutyaszittelésre is biztosítást kötni, hiszen a szomszédok pont erre valók. Mindenki annyira kényelmes, és mindent neten rendelnek, a vacsorát is, ahelyett hogy a barátokkal, a családdal együtt főznének és vásárolgatnának. Ablakon kidobott minden perc, amit ezzel tölt, és minden font, amit ezekre költ. Feszült, stresszes hangulatban ment éjszakára dolgozni. Sok kedve nem volt hozzá, pedig nem is sejtette, hogy pár óra múlva megismerkedik egy román lánnyal, akibe halálosan beleszeret.
Folytatása következik… QFS Kapcsolat