Lina és Korni is szerette nyomkodni a szülők okostelefonját. Lina kedvence Tom cica, aki viccesen nyávog, Korni inkább a mérges madarakra lövöldözött. Ezek a programok anya telefonján voltak letöltve, aki szintén szeretett játszani. Ő inkább szókeresőzött, amit néha apa is kipróbált, leginkább, ha a wc felé vette az irányt. Mivel csak anya telefonján voltak ilyen király dolgok, a gyerekek gyakran összevesztek, hogy ki játsszon vele. Egy esős őszi délutánon szintén összekaptak.

– Korniii, péntek délutánonként mindig én játszom anya telefonján! – sivította Lina.
– Igen, mert leckét írok. Szenvedek, amíg te szórakozol. Ez nagyon nem igazságos. Ma azonban szabad vagyok, nem kaptam házit, szeretnék kivételesen én is játszani vele.
Természetesen nem tudtak megegyezni, ezért anyának közbe kellett lépnie.
– Mi lenne, ha vita helyett megnézegetnénk a fotókat?
A gyerekek duzzogva ültek le anya mellé. Szerették a képeket, de nyomába sem érhetett a YouTube-nak, vagy a sok-sok játéknak. Pár perc múlva azonban vidám nosztalgiázás vette kezdetét.
– Korni, itt épp egy szikláról ugrasz bele a tengerbe. Annyira bátor voltál a nyaralás alatt! – dicsérte anya.
– Itt van Lina óriás homokvára, amire együtt gyűjtöttük a kagylókat és tengeri csigákat. Ez volt a legszebb és a legnagyobb az egész strandon. Még másnap is ott volt. – mondta Korni.
Előkerültek a régi képek is, amikor még Korni óvodás volt, Lina pedig pelenkás.
– Korni, olyan édes vagy itt! Olyan göndör a hajad, mint a kisbárányok szőre. Ez volt a gőzmozdony korszakod. Mindenedet Thomasnak hívták, akár csak az én játék cicámat. – nevetett Lina.
– Te meg ezen a fotón ki sem látszol még a földből. – kuncogott Korni – Sokat sírtál, de legalább nem szedted el a játékaimat.

Ahogy a mappa végére értek, megláttak egy fotót, egy ismeretlen kisgyerekről. Lány volt, aki piros, fodros szoknyát, és hozzá illő, piros cipőcskét viselt. Egy óriási plüss elefánton lovagolt, és kacagott.
– Anya, ez ki? – kérdezték egyszerre.
– Ez én vagyok, amikor kicsi voltam.
– Van még képed? Apát is meg lehet nézni?
– A telefonomban nincs, de vannak fényképalbumok. Régen a telefonok nem tudtak fotózni, viszont voltak fényképezőgépek. A fotókat csak pár nappal később lehetett megnézni, amikor elő lettek hívva.
A gyerekek először kicsit furcsálták, de a nagyi tárcsázós, vonalas telefonja után már semmin nem csodálkoztak. Ámulattal nézegették a papír fényképeket. Apáról is találtak egyet. Körülbelül két éves lehetett, és épp egy atlaszt nyalogatott. A legviccesebb kép azonban szintén őt ábrázolta. Apa hóesésben, az éjszaka közepén, egy szál pizsamában állt az utcán. A gyerekek nevetve kérdezték anyát, mi történt.

– Amikor apa és én összeházasodtunk, még nem itt laktunk, hanem egy picike lakásban. Épp az első közös karácsonyunkat ünnepeltük. Volt egy apró karácsonyfánk, piros gömbökkel és színes égőkkel. Mellette ettük az isteni vacsoránkat, sült libacombot. Egyszer azonban furcsa hangokat hallottunk, és azt vettük észre, hogy valami csöpög a plafonból. A felettünk lakó szomszéd tele engedte a kádat vízzel, de nem zárta el időben a csapot, így az leszivárgott hozzánk. Mivel ez egy régi ház volt, a plafon beszakadt, a víz pedig elárasztott minket. Rettenetesen megijedtünk, ezért kirohantunk az utcára. A szakadó hóban jöttünk rá, hogy mindketten pizsiben vagyunk. Szerencsére a szomszéd észrevette, hogy mi történt, és gyorsan elzárta a vizet, de így nem tudtunk a lakásban karácsonyozni. Minden csupa víz és habfürdő volt. Hívtuk a nagyit, aki viccesnek találta a történetet, ezért csinált emlékbe egy fényképet.
– Gondolom, ezt a karácsonyt sosem felejtitek el. – mondta Korni.
– Az biztos – helyeselt anya – A felújításra senkinek sem volt pénze, de szerencsére volt lakásbiztosításunk, így a szilveszteri bulit már nálunk tartottuk.
– Mi az a lakásbiztosítás? – kérdezték a gyerekek.
– A lakásbiztosítás olyan, mint a házunk őrangyala. Ha bármilyen baleset történik a lakással, akkor a lakásbiztosítás jön, és segít. Nem a lakóknak kell a javításokra a sok pénzt kifizetni, hanem megteszi ezt helyettünk a biztosító. Nekünk minden évben egyszer kell egy kevés pénzt odaadnunk, így tudatjuk az őrangyallal, hogy vigyáznia kell a mi házunkra is.
– Olyan, mint a karácsonyi angyalok. Vigyáznak, és ha kell, megajándékoznak azzal, amire a háznak szüksége van.
– Így igaz, és még rendes ruhát is hozott apátoknak.

A következő képen egy Szilveszteri buli látszódott, ahol apa épp parókában és kockás ingben dudál. Víznek, leszakadt plafonnak nyoma sem volt. A lakásbiztosítás karácsonyi csodája.